Bombaigazolásokkal erősít a KKC

Írta ekkor 2018-08-21

Bombaigazolásokkal erősít a KKC női csapata.

Kolics János lányai a megyei bajnokságban tavaly bronzérmet szereztek, és a Gézengúzokkal kiegészülve, valamint két bitang erős igazolt játékossal idén is harcban szállnak a dobogóért, tudtuk meg az edzőtől. A tréner nagy örömmel köszöntötte az NBI/B-s Szekszárd utánpótlás csapatából hazatérő játékost, majd azt is elmondta, még egy igazán kiemelkedő játékosra számíthat a KKC közönsége.

Bár míg Kolics János feltételes módban beszélt a keceli Doszpod Adrienn érkezéséről, az interjú óta megtudtuk, a tavalyi mezőny egyik legerősebb játékosa, aki egyébként a Ferencvárost is megjárta, a következő szezontól biztosan a KKC-t erősíti.

A Soltvadkerttől átigazolt játékos az első Kalocsán töltött edzése után mondott igent. Aki viszont a felkészülést újoncként  kezdte, ma pedig már teljesen megtalálta a helyét a Kolics-lányok között, az Várszegi Daniella, aki az NB I/B-s Szekszárd junior csapata után nálunk folytatja.

Várszegi Daniella játékát szerdán, a 18 órakor kezdődő Nemesnádudvari edzőmeccsen Te is megnézheted.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

4 × négy =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...