Hírek

Oldal:5

Harminckettedik alkalommal indítják útjára március ötödikén a Solti Tavaszi Napok -heteken át, szinte minden napra programot kínáló-, sokszínű kavalkádját. A javában ingyenesen látogatható rendezvényeket felvonultató fesztivál első napját Solt Város Borversenye indítja, de az események között szerepel még Gergely Róbert, énekes, színész nosztalgia műsora, Császár Levente mesemíves, valamint Nyáry Krisztián író rendhagyó irodalomórája is. És […]

2024 március ötödikén sajtótájékoztatót tartott a közelgő helyhatósági választások kapcsán a FIDESZ-KDNP, Kalocsán a Platán rendezvényközpontban. Az esemény házigazdája Font Sándor országgyűlési képviselő, a párt választókerületi elnöke volt, aki bemutatta a pártszövetség önkormányzati választásokon Kalocsán induló képviselőjelöltjeit. Font Sándor elmondta, hogy a FIDESZ-KDNP Kalocsa város jelenlegi polgármesterét dr. Filvig Gézát jelöli a választásokon, majd bemutatta […]

Mihó Izabella kezdeményezéséről, amely kertészkedés és háztartási teendők teljesen új perspektívájáról szólt, már beszéltünk a KORONAfm100-on.  A szervező akkor azt is elmondta, hogy a tibeti hangtálas meditáció szintén egy olyan szenvedély az életében, amit szeretne eljuttatni minél több emberhez. Korábban a hangfürdő programja főként felnőtteknek szólt, azonban mostantól kezdve a kezdeményezés kiterjeszti tevékenységét a gyermekek […]

Február 29-én, a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ Kamaratermében ünnepélyesen elindult egy különleges programsorozat, melynek célja Mindszenty József portré szobrának létrehozása jótékonysági alapon. Az események szervezője Kovács Norbert, aki nemcsak a rendezvények házigazdája, de maga a szobrász is a KORONAfm100-nak számolt be arról, hogy mennyire elkötelezett a történelmi alak emlékének méltó megörökítésében. A szobrász azt […]

Cserenkó Gábor a Kalocsai Kortárs Művészeti Klub vezetője a KORONAfm100-nak számolt be arról, hogy hosszabb kihagyás után egy könyvbemutató keretiben élesztik fel a művészeti klubbot. Baranyai Noel, kalocsai származású fiú saját verses kötetét mutatja be március 23-án délután 5 órakor. A szervező mindenkit szeretettel vár az eseményre, amelyről előzetesen azt is megtudhattuk, hogy a könyv […]

Az önkormányzati választások felé közeledve Kalocsán is elkezdtek bemutatkozni a polgármesterjelöltek, és most egy új aspiráns lépett színre Illés Attila személyében. Bár Illés Attila nem ismeretlen, hiszen évekig vezette a miskei önkormányzatot, az idei választáson Kalocsa város polgármesteri székét célozza meg. Pénteken tartott sajtótájékoztatóján rövid bemutatkozása után céljairól beszélt az új jelölt. Illés Attila elmondta, […]

Két kiváló sakkrajongó -Kohl Ferenc és Bikali Ferenc – emlékére rendezték meg a Sakk Emlékversenyt Miskén, immáron II. alkalommal. Dr. Czibulka Zoltán, a Kalocsai Sakk Klub tagja, a KORONAfm100-nak elmondta, hogy az eseményen résztvevők számára nemcsak a remek sakkpartik nyújtottak felejthetetlen élményt, hanem a falusi vendégszeretet is kiemelkedőnek bizonyult. A szervezők között szereplő Mácsai Károly […]

Ismét megrendezi felnőtt szavalóversenyét a Békés Kalocsáért Egyesület. A tavalyi, első alkalom után idén már hagyományteremtő szándékkal hirdetik meg a megmérettetést március 15-én. Míg a 2023-as verseny a haza témája köré épült, addig idén a szerelem és a szeretet kerül a fókuszba. Bolvári Ferdinánd az esemény szervezője egy rendkívüli sajtótájékoztató keretében számolt be a verseny […]

A Duna-Táj Fotókör fennállásának 20. évfordulóját ünnepli, így számos izgalmas tárlat várható ezen különleges alkalomból. Péjó Zoltán, az egyesület vezetője elárulta rádiónknak, hogy az év elején már megnyitottak egy kiállítást a Magyar Kultúra Napja alkalmából, valamint egy közös rendezvényen vettek részt az Octopus Egyesülettel is. Péjó Zoltán a KORONAfm100-nak részletezte a következő eseményeket is. Péjó Zoltán […]

Kalocsa városának polgármestere, Dr. Filvig Géza, a KORONAfm100-nak beszélt a februári hónap legfontosabb eseményeiről, amelyek közül kiemelte a város uszodájának megnyitását március 1-jén. Az uszoda hosszú idő után újra fogadja a látogatókat, így a városlakók ismét élvezhetik a sport és kikapcsolódás lehetőségét a létesítményben. A KORONAfm100-on még 2022-ben számoltunk be arról, hogy az energiaválság miatt […]


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...