Ezüstérmes a Dózsa kézilabda csapata

Írta ekkor 2022-01-10

Sporttörténeti eseménynek adott otthont városunk múlt pénteken. Kalocsára látogatott ugyanis az Országos Diákolimpia négy csapata, pontosabban három, hiszen a területi elődöntő  TOP4 gárdája közé jutott a szervezési jogot is elnyerő Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégiumának kézilabda csapata.

A Kentes Péter testnevelő tanár és Buzogány Szabolcs edzette fiatalok a Székesfehérvár, a Szeged és a Balatonfüred középiskolás csapatát láttak vendégül a négyes döntőben. A Gézengúz UKC  – Kalocsai KC edzője, Buzogány Szabolcs a KORONAfm100-nak elmondta, keményen készültek a megmérettetésre.

A Dózsás srácokat felkészítő tréner a vendégcsapatok kapcsán megemlítette, már a bemelegítésnél látni lehetett, ki a döntő nagy esélyese, ki milyen erőt képviselhet.

A mieink a Diákolimpia területi döntőjében, az elődöntő meccset tehát magabiztosan nyerte a Székesfehérvár ellen, a döntőben pedig jött az igazán nagy falat; a Balatonfüred.

Buzogány Szabolcs elmondta, teljesen elégedett fiai teljesítményével, tapasztalatszerzésnek is kiváló volt ez a lehetőség, amely így kicsit előrébb hozta a fiatalok téli felkészülését. Az edző arra is kitért, hogy a téli melegítésbe egy hármas tornát is beillesztenek, amelynek a hónap végén szintén Kalocsa ad majd otthont.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

3 × 5 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...