Számviteli megfelelés nemzetközi környezetben: hogyan csökkenthető a kockázat?

Írta ekkor 2025-07-10

 

Egy minőségi számviteli szolgáltatást nyújtó tapasztalt szakértőkből álló csapat mindig a cégek valódi igényeit szolgálja ki. Menedzsment riportokat készítenek és precíz könyvelést végeznek ügyfeleik legnagyobb megelégedésére, akár nemzetközi környezetben is. A vállalkozásoknak kiemelt fontosságú, hogy a mindenkori jogszabályi előírásoknak megfeleljenek és a pénzügyeik átláthatók legyenek.

Honnan tudhatjuk, hogy szakértő csapattal dolgozunk együtt?

A számviteli szakértők folyamatosan képzik magukat, minden ismerettel rendelkeznek, ami a törvényi hátteret illeti és így képesek biztosítani ügyfeleik pénzügyi folyamatainak zavartalan működését. Adótanácsadókkal, pénzügyi, valamit jogi szakemberekkel is folyamatosan konzultálnak így minden felmerülő kérdésre megnyugtató választ tudnak adni és a problémákat is sokkal hatékonyabban tudják kezelni.

Milyen szolgáltatásokat kínál egy nemzetközi csapat?

Teljeskörűen ellátják ügyfeleik számviteli és könyvelési feladatait. A HAS, IFRS számviteli törvényeket, valamint az adótörvényeket is figyelembe veszik munkájuk során. Olyan könyvelési rendszerrel dolgoznak, amely a külföldi, valamint a magyar könyvelési előírásoknak is megfelel.

Havi, valamint negyedéves vezetői jelentést készítenek, amellyel biztosítják azt, hogy a vezetők mindig naprakészek legyenek pénzügyeikkel kapcsolatban. A magyar beszámolók mellett, pénzügyi adatokat is biztosítanak, de egyéb speciális igényeket is kielégítenek.

Mindig hatéridőre elkészítik és beküldik a bevallásokat. Legyen az áfa, vagy egyéb bevallás. Ezeket a bevallásokat mindig a törvényi eljárások szerint teljesítik.

Igény esetén segítenek a számlázásban, hiszen nem minden vállalkozásban található pénzügyi munkatárs, aki ezeket a részfeladatokat el tuja látni. A zavartalan működés érdekében a beérkező számlák ellenértékének átutalását is szívesen elvégzik.

Ma már minden vállalkozásnak online számla adatszolgáltatási kötelezettsége van, így ezt is a szakértőkre lehet bízni.

Vállalatoknál elkészítik az éves, az egyszerűsített, vagy a konszolidált beszámolókat. A beszámolók hűen tükrözik a vállalat pénzügyi, vagyoni és jövedelmi helyzetét. Egy professzionális számviteli szolgáltatás erre is kiterjed.

A könyvelési adatok áttekintése érdekében átvilágítást is végezhetnek, amelynek segítségével a vállalatok biztosak lehetnek abban, hogy minden kötelezettségüknek eleget tettek. Szívesen segítenek a számok mögötti tartalmak pontos értelmezésében, hiszen otthonosan mozognak a főkönyvi adatok között.

Milyen egyéb feladatok láthatnak még el?

Elkészíthetik a belső szabályzatokat vagy elvégezhetik a meglévők frissítését nemzetközi környezetben is. Naprakészen tartják a vállalat számviteli politikáját és annak belső számviteli szabályzatát.

Céges átalakuláskor vagy végelszámolásoknál teljeskörű számviteli támogatást nyújtanak. Ezekben a helyzetekben speciális számviteli esetek elszámolása zajlik, így szükség lesz a számviteli dokumentációra, valamint a szakmai támogatásra is.

A leltározást, a készletezési folyamatokat, valamint a pénzkezelést is szívesen átvizsgálják és a hatékonyság javítása érdekében kidolgozzák javaslataikat.

Ma már sok esetben követelmény az IFRS-re való átállás és ez természetesen a különleges szabványok ismeretét is megköveteli. Szakértő tanácsadással a nemzetközi előírásoknak való megfelelés is könnyedén megoldható.

Láthatjuk, hogy számtalan olyan szolgáltatás van, amelyek segítségével nemzetközi környezetben is csökkenthetők a vállalatok kockázatai.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

1 × 3 =


KORONAfm100 Stream 1

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...