A Békés Kalocsáért Egyesület Bolvárit jelöli polgármesternek

Írta ekkor 2019-03-05

A képviselő a pártok szövetségében hisz, a fiatalok megtartásáért dolgozna.

Sajtótájékoztatón jelentette be Bolvári Ferdinánd jelölését a Békés Kalocsáért Egyesület, kedden délután. Réfy Vilmos, a szervezet vezetője ezzel azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a tavaly ősszel alakult egyesület politikai szerepvállalásra készül és a Fidesz-KDNP-s oldal ellenpólusaként kíván szerepelni.

A Csajdakert Étteremben meghirdetett sajtóeseményen dr. Bálint József polgármester is részt vett – a városvezető a múlt heti testületi ülés után itt erősítette meg a nyilvánosság előtt, hogy semmilyen közszereplést nem vállal októbertől. Hozzátette: a Békés Kalocsáért Egyesületben mindössze a karitatív akciókban fog tevékenykedni, politizálni már nem fog, végérvényesen visszavonul.

Bolvári Ferdinánd vette át a szót: kifejtette, hogy 2006 óta foglalkozik intenzívebben közügyekkel, és sokan bátorították, hogy induljon el a választáson. A legfontosabb küldetés szerinte  a fiatalok megtartása a térségben, valamint a gazdasági lehetőségek maximális kiaknázása. Hallgasd meg a teljes bejelentést és beszédet alább! További részleteket a következő napokban tudhatsz meg, ugyanitt, a Régió Hírekben és adásban, a KORONAkrónikában.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

öt × három =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...