A Nicolas Schöffer Gyűjtemény nyitvatartása a pénzügyi megszorítások ellenére továbbra is megfelel majd a törvényi kötelezettségeknek

Írta ekkor 2025-03-26

A napokban felröppent hírek szerint bezárhat a világhírű Nicolas Schöffer Gyűjtemény Kalocsán.

A kérdést a március 5-i költségvetési vita kapcsán vetették fel, miután az Önkormányzat megvonta a gyűjtemény finanszírozását. A helyzet tisztázása érdekében megkerestük a fenntartó Viski Károly Múzeum igazgatóját, Romsics Imrét, aki pontosításokat osztott meg rádiónkkal.

Romsics Imre megerősítette, hogy a Nicolas Schöffer Gyűjtemény fenntartásának költségét az Önkormányzat nem tudja tovább biztosítani, ezért annak működtetését jelentősen korlátozni kényszerülnek. Ugyanakkor határozottan cáfolta, hogy az intézmény „kulcsos műemlékként” üzemelne a jövőben. A gyűjtemény továbbra is látogatható lesz meghatározott napokon és időpontokban, melyekről később adnak részletes tájékoztatást. Ugyanakkor programok és események szervezésére a továbbiakban nem lesz lehetőség.

Az igazgató továbbá elmondta, hogy a költségcsökkentés eredményeként egy dolgozó munkaviszonya szűnik meg. A Nicolas Schöffer Gyűjtemény az Önkormányzat által önként vállalt feladatok közé tartozik, így a finanszírozás és fenntartás kérdésében jelentős kihívásokkal kell szembenéznie. A Viski Károly Múzeum azonban a továbbiakban is működik, mivel annak fenntartása az Önkormányzat kötelező feladata.

A kialakult helyzet sokak számára aggodalomra ad okot, hiszen a kinetikus művészet világhírű mestere, Nicolas Schöffer hagyatéka a város kulturális értékének szerves részét képezi. A fenntartó szerint a gyűjtemény megőrzése és látogatók előtti megnyitása továbbra is cél marad, de annak működési feltételei jelentősen megváltoznak.

Forrás: Nicolas Schöffer Gyűjtemény/ Collection of Nicolas Schöffer


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

17 + 14 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...