Augusztusban elkezdik alapozni az új kalocsai óvodát
Írta Vörös Istvánekkor 2020-08-19
Látványos szakaszába fordult a munka Kalocsa egyik kiemelt projektjének a helyszínén, a volt Ifjúsági Ház udvarában.
Itt kezdődtek meg a földmunkái annak az új, 75 férőhelyes óvodának, amelynek építése várhatóan jövő szeptemberre fejeződik be. Helyszíni bejárása során dr. Filvig Géza polgármester rádiónknak elmondta, hogy a kivitelező helyi vállalkozótól első kézből tájékozódott a projekt haladása felől.
Az épület kijelölése elkészült, jelenleg az alapozás előkészítése folyik – nyilatkozta Kalocsa első embere.
Dr. Filvig Géza kalocsai polgármester nyomatékosította, hogy fontos számomra ez a projekt, ezért a jövőben is többször kilátogatok személyesen az építkezésre.
Felhívta továbbá a Petőfi, az Erkel és a Kígyó utca érintett környékén élők figyelmét arra, hogy az elkövetkező hónapokban ezen a területen fokozott elővigyázatossággal kell majd közlekedni.