Bátyai és makói tizenévesek rabolták körbe a környéket

Írta ekkor 2018-08-29

Többen bántalmazták a sértetteket, akiktől minden esetben pénzt követeltek. A kalocsai nyomozók elfogták a gyanúsítottakat, akik jelenleg is letartóztatásban vannak.

Rablásról érkezett névtelen bejelentés a Kalocsai Rendőrkapitányságra 2018. július 8-án az éjszakai órákban. A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen elkövetők 22 óra körül betörtek egy miskei családi házba. A redőnyt feltolva az ablakon bemásztak a házba, ahol bántalmazták, fojtogatták és pénzt követeltek az ott lakó 85 éves asszonytól. A sértett félelmében elárulta, hogy hol tartja a megtakarítását, így hozzávetőleg 800.000 forinthoz jutottak a tettesek.

Néhány órával korábban kecel belvárosában egy 69 éves nőt bántalmaztak ismeretlenek, akik az asszony táskáját lopták el.

Korábban, még a hajnali órákban egy miskei és egy dunaszentbenedeki családi ház ajtaját törték be. Mindkét helyen bántalmazták az ott lakó idős asszonyokat, akiktől pénzt követeltek.

2018. július 1-én is történt egy hasonló eset Dusnokon. Ekkor egy 85 éves nőhöz törtek be, akit többször megütöttek, a házban kutatást végeztek és eltulajdonítottak körülbelül 20.000 forint készpénzt.

A kalocsai nyomozók beazonosították és 2018. július 9-én elfogták a feltételezett elkövetőket, a 24 éves Sz. Lászlót, a 18 éves Sz. Alexet, egy 17 éves bátyai és egy akkor még 17 éves makói fiút. Őket gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítottak jelenleg is letartóztatásban vannak.

Tolna megyében is elkövettek két hasonló jellegű bűncselekményt. 2018. április 25-én az éjszakai órákban egy dunaföldvári, míg 2018. július 7-én egy dunaszentgyörgyi családi házban bántalmazták az ott élő idős sértetteket, akiktől szintén pénzt követeltek. A nyomozás adatai szerint ez a két eset is a gyanúsítottakhoz köthető, ezért a Kalocsai Rendőrkapitányság folytatja le az eljárást.

 


Olvasói kommentek
  1. Decsák László   Ekkor   2018-08-31 - 12:14

    Azért nem ártana pontosítani a híreket! Nem bátyaiak voltak az elkövetők,hanem bátyán lakó kisebbségiek!

Leave a Reply to Decsák László

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

17 + 3 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...