Egyéb

Oldal:6

Kiskőrös a komolyzenei élet fellegvára Szinte elkényezteti a kiskőrösi és környékbeli komolyzene kedvelőket az a koncertkínálat, ami az utóbbi időben elérhető a városban. Helyi kötődésű, világhírű pályát befutott művészek látogattak vissza több alkalommal is szülővárosukba, hogy virtuóz játékukkal elkápráztassák a műértő közönséget. Legutóbb június 3-án a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központ színházterme adott otthont egy […]

Kiskőrös minden évben több napos fesztivál keretében emlékezik meg városalapító elődeiről, a Wattay családról és a szlovák ősökről. Idén több apropója is volt az ünneplésnek, ugyanis 50 éve kapott városi rangot a település, ekkor adták át a városközpont több meghatározó épületét, köztük a művelődési központot. Ez alkalomból rendeztek be egy 15 tablóból álló helytörténeti kiállítást, […]

Nukleáris energia nélkül nem garantálható az ellátásbiztonság – hangzott el Roszen Hrisztov bolgár energiaügyi miniszter és Jákli Gergely találkozóján. A Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója Budapesten fogadta a bolgár küldöttséget. A találkozó témája volt a paksi projekt és a nukleáris alapú energiatermelés. A felek egyetértettek abban, hogy az atomenergia szerepe felértékelődött az elmúlt időszakban, mivel az […]

Budapesten, a Papp László Arénában találkozott fiatalokkal Ferenc pápa szombat délután.

TEIT hírek

A hazai termékek igazi seregszemléje zajlott április első hétvégéjén Kiskőrösön, ahol a húsvéti ünnepi asztalra mindent megtaláltunk, ami szem-szájnak ingere. Idestova másfél évtizedes hagyománya van a Duna-Tisza közi Agrár Expónak Nagy Tamás, és csapata szervezésében, ahol összesereglettek a hazai élelmiszertermékeket előállítók. Itt aztán minden megtalálható volt, ami a húsvéti asztalra kerülhet: sajtok, sonkák, kolbászok, mézek, […]

Hallgasd a rádiót és nyerj limitált rendőrségi ajándékcsomagot!

Szombaton és vasárnap 10-től 11 óráig. A műsor, ahol vendégeink csak arról beszélnek, ami Neked fontos. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság – Médiatanács Támogatási Program Július 1. https://www.koronafm100.hu/palyazat/2023/20230701.mp3 Július 2. https://www.koronafm100.hu/palyazat/2023/20230702.mp3 Július 8. https://www.koronafm100.hu/palyazat/2023/20230708.mp3 Július 9. https://www.koronafm100.hu/palyazat/2023/20230709.mp3 Július 15. https://www.koronafm100.hu/palyazat/2023/20230715.mp3 Július 16. https://www.koronafm100.hu/palyazat/2023/20230716.mp3 Július 22. https://www.koronafm100.hu/palyazat/2023/20230722.mp3 Július 23. https://www.koronafm100.hu/palyazat/2023/20230723.mp3 Július 29. https://www.koronafm100.hu/palyazat/2023/20230729.mp3 Július 30. https://www.koronafm100.hu/palyazat/2023/20230730.mp3 […]


KORONAfm100 Stream 1

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...