Hírek
Oldal:12
Dr. Bagó Zoltán, Kalocsa városának polgármestere, valamint az autó-motor sport szervezői megállapodást köthetnek a repülőtéren rendezett események szabályozásáról, amely jelentős zajcsökkenést eredményezne 2025-től. Az új keretrendszer úgy alakítja át a versenyeket és edzéseket, hogy azok kevésbé zavarják a lakosság nyugalmát, miközben a sportolási lehetőségek is megmaradnak. Az FRT országos bajnokságot a tervek szerint havonta egyszer, […]
Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy új programsorozat indult el 2025-ben a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ szervezésében, amely a kisgyermekes családok számára kínál szórakoztató és kreatív időtöltést. A Kópé Matiné-ra keresztelt program minden hónap harmadik szombatján várja az érdeklődőket. Arról, hogy hogyan is sikerült az első alkalom, Madura Tünde- a KIKK vezetője számolt be rádiónknak. […]
A Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium február 10-én, délután 3 órakor online beiskolázási tájékoztatót szervez a pályaválasztás előtt álló diákok és szüleik számára. Az érdeklődők az iskola közösségi oldalán található linken regisztrálhatnak a programra. Fekete Antal igazgató korábban rádiónkban ismertette a Dózsa által kínált lehetőségeket, kiemelve, hogy az intézmény nemcsak fiataloknak, hanem […]
Ünnepélyes keretek között átadták a Mályva-polcot a Kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtárban. A különleges könyvespolc célja, hogy a nők egészségmegőrzését, az összefogás fontosságát és a támogatás erejét hangsúlyozó könyvekkel és kiadványokkal segítse az érdeklődőket. A polc a Mályvavirág Alapítvány és a Kalocsai Mályvavirág Pont együttműködésével valósult meg, amelyről a helyi pont vezetője Vinczúr-Szabó Melinda beszélt […]
Nemrég vendégünk volt Serfőző Csaba, Miske község polgármestere, aki többek között arról is beszámolt, hogy a tavalyi évet Tóth Menyhért posztumusz Kossuth-díjas festőművészre való emlékezésnek szentelték. A polgármester elmondása szerint a rendezvénysorozat szinte minden alkalommal teltházas volt, és az emlékév minden eseménye informatív, izgalmas és látványos programokat kínált. Serfőző Csaba azt is elmondta, hogy Miske […]
Kalocsa Város Önkormányzata tájékoztatja a közlekedőket, hogy 2025. február 10-én, hétfőn reggel 8 és déli 12 óra között fakivágási munkálatok miatt teljes útlezárás lesz érvényben a Grősz József utcán. A munkálatokat a KalocsaVagyon Kft. szakemberei végzik, ezért az érintett útszakaszt mindkét irányból lezárják. A forgalom számára alternatív útvonalak: 🚗 Kertváros és Paksi közi lakótelep felől […]
Február 1-jén rendezték Kalocsa város 2025-ös sportbálját, amely idén rendhagyó módon batyus bálként valósult meg. Schmidt Rajmund, a sportbizottság elnöke rádiónknak elmondta, hogy most is-mint minden évben- nagyon nagy volt az érdeklődés az esemény iránt. Schmidt Rajmund hozzátette, hogy jövőre is megrendezik a sportbált, azonban nem kizárt, hogy jelentősebb változtatásokra is sor kerül. A cél […]
Amint arról korábban is szó esett, Katona Alexa egy népszerű kezdeményezést indított, amely elsősorban a kalocsai általános iskolásokat célozta meg. A pályázat nyertese a Fényi Gyula Kertvárosi Iskola 7.c osztálya lett, ezért számukra egy támogatói bulit szerveznek február 8-án, szombaton a Vigadó Apartmanházban.- Ismertette az ötletgazda. Katona Alexa elmondta, hogy a retró bulira bárki csatlakozhat, […]
Január 28-án és 29-én Gerjen adott otthont a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) Innovatív Önkormányzatok Klubja kétnapos fórumának. Az eseményre csaknem húsz magyar kistelepülés polgármestere érkezett a Tolna vármegyei községbe. Korábban Romhányi Károly, Gerjen polgármestere rádiónknak beszámolt a fórumról, most pedig arról is mesélt, milyen céllal rendezték meg az összejövetelt és milyen hangulatban telt az […]
Pálfai Károly, a foktői rendező, új filmjével, a One More Like-kal mutatkozik be a magyar filmes közönség előtt. A film premierje a 44. Magyar Filmszemlén, annak Információs Szekciójában, vagyis versenyen kívüli vetítésen lesz látható. A bemutatóra február 7-én, 14:30-kor kerül sor a budapesti Corvin Mozi Korda Termében. Az alkotás háttérmunkájáról és megálmodásáról Pálfai Károly nyilatkozott rádiónknak. […]