Hírek

Oldal:21

Az év végéhez közeledve, lassan summázva a mögöttünk álló évet, Font Sándor, térségünk országgyűlési képviselője volt rádiónk vendége. Több helyi vonatkozású kérdés is felmerült, köztük egy Kalocsán igen érzékeny terület, ez pedig a Foktői út laktanya és annak teljes területe. Bár erre utaló előzmények nem voltak, mégis a legutóbbi közmeghallgatáson is felmerült, hogy igaz-e, hogy […]

Egy éve hívták életre, és már az első alkalom is fergeteges karácsonyi hangulatot hozott. Ugyanez garantált idén is. December 10-én, délután egy órai kezdettel, ismét megrendezik az Adventi Kultúrpiacot. Az árusok, kézművesek jelentkezése mellett, a városi piactéren felállított színpadra is várnak még fellépőket, hogy emeljék a közelgő ünnep fényét. Az Octopus Egyesület által létrehozott esemény […]

Az utóbbi időben többször beszámoltunk arról, hogy egyre nagyobb népszerűségnek örvend az adventi ablakvadászat. A környék szinte összes településén, kivétel nélkül vadásszák a lakosok a szépen kivilágított ünnepi ablakokat. Idén is december elsejétől egészen 24-ig karácsonyi dekorációba öltözteti egy-egy háztartás az ablakát az adott nap sorszámával megjelölve, az adventi naptárak mintájára. Kiderült az is, hogy […]

Befejeződött a 2023. évi kalocsai fűszerpaprika betakarítása, valamint annak leszárítása is. Németh József, a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. vezérigazgatója mondta el a KORONAfm100-nak, hogy milyen minőség és mennyiség mellett sikerült lezárni a betakarítási munkálatokat és mennyire elégedettek az idei év termésével. A cégvezető bár nem panaszkodott, de egyértelművé tette, hogy sokkal szebb időket is megélt már […]

Újra összefogtak Magyarország rádiói a daganatos betegséggel küzdő gyermekekért. A HEROE, vagyis a Helyi Rádiók Országos Egyesülete a Magyar Ökonomikus Segélyszervezettel összefogva támogatja az ország 8 pontján működő Magyar Gyermekonkológiai Hálózat kórházait. A kampányhoz 107 rádió, köztük a KORONAfm100 és 18 internetes adó csatlakozott, így a kezdeményezés az egész országon átível – tudtuk meg Ürge […]

Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, Kalocsa Város Önkormányzata, Csíplek Kalocsa! címen hirdetett rajzpályázatot. November 21-én, kedden délután a Városháza dísztermében jelentették be, hogy kik voltak azok a kis alkotók, akik a legszebb, legjobb, legtechnikásabb alkotással nevezett az első ilyen jellegű pályázatra. Arról, hogy honnan is indult az ötlete, valamint, hogy milyen rajzokat vártak, dr. […]

A hatalmas érdeklődésnek örvendő ablaknyitogató program nem csak Kalocsán, de a környékbeli településeken, így Dunapatajon is. illusztráció! Az utcafronti ablakok ünnepi díszbe öltöztetését, most egy titkos feladat is kíséri majd. A helyi ötletgazda Szabó Zita mondta el a KORONAfm100-nak, hogy idén mivel készülnek az ablaknyitogatóra. Szabó Zita azt is elmondta rádiónknak, hogy az ablakok pontos […]

November 25-én, szombaton, a Kalocsai Szent István Gimnázium reggel 8 órai kezdettel várja a nyolcadikosokat, szüleiket és minden érdeklődőt egy nyílt nap keretében. Arról, hogy milyen órákat látogathatnak az érdeklődők Grabiczáné Fekete Zsuzsanna a Szent István Gimnázium intézményvezető helyettese beszélt a KORONAfm100-nak. A különböző programok bemutatásában a Szent István Gimnázium tanulói is részt vesznek, segédkeznek. […]

A már ismerős módon, november 27-ével megkezdi körútját a Mosolygömb, melyet az Önkormányzat, a Kalocsa Város Óvodáiért Alapítvány és a KORONAfm100 indít útjára.  A cél ismét az örömszerzés, a város nehéz sorsú gyermekeinek. A gömb hagyományos módon a polgármesteri hivatalban kezdi meg útját, majd egészen december 17-éig várja a befogadó vállalkozásokat, szervezeteket, iskolákat, mindazokat akik […]

A Kalocsa-Paks híd egyértelműen ikonikus beruházás az ország, de a térség újkori életében. Ezt Font Sándor, térségünk országgyűlési képviselője mondta rádiónknak adott interjújában. Hozzátette, ez az összeköttetés nem csak és kizárólag a két part, és a két város összekapcsolása, hanem például Kalocsa és térségének direkt összekapcsolása az M6-ossal vagyis az ország teljes gyorsforgalmi útrendszerével. Font […]


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...