Régió hírei

Oldal:7

Új fajjal bővült a Kiskunsági Nemzeti Park fajlistája. Egy bajai önkéntes saját kertjében fotózta le a védett havasi cincért. A látványos, kékes színű bogarat korábban még soha nem figyelték meg hivatalosan a nemzeti park működési területén. A faj elsősorban hegyvidéki bükkösökben él, lárvái azonban más fafajok, például a magyar kőris elhalt fájában is fejlődhetnek, akár […]

Július 25-én, szombaton reggeltől késő estig színes programokkal készül Miske. Napközben ugrálóvár, subfootball és habparty várja a családokat a falunapon, délután pedig a Road Runner Blues együttes koncertjével folytatódik a program. Este hat órakor ünnepélyes megnyitót tartanak, ahol a település kitüntető díjait is átadják – mondta el a KORONAfm100-on Serfőző Csaba, Miske polgármestere. A kulturális […]

Július 25-én, szombaton 10 és 15 óra között nyílt napot rendeznek a Kalocsai Kutyamenhelyen. A szervezők mindenkit szeretettel várnak, aki szeretné közelebbről megismerni a menhely lakóit, vagy akár egy hűséges négylábú társ örökbefogadásán gondolkodik. A rendezvény egyik fontos üzenete, hogy minden kutya megérdemel egy esélyt egy szerető otthonra – mondta el Békési Marianna, az Összefogás […]

Újra lezárták a Szelidi-tó strandját a vízminőség romlása miatt. Ismét megtiltották a fürdőzést a Szelidi-tó strandján, miután egy laboratóriumi vizsgálat kimutatta, hogy a víz Enterococcus baktérium-tartalma meghaladja az egészségügyi határértéket. Dusnoki Csaba, Dunapataj polgármestere elmondta, hogy a megnövekedett baktériumszám miatt a strandot azonnali hatállyal lezárták. Az Enterococcus baktériumok miatt egyébként szinte minden nyáron előfordulnak átmeneti […]

Drámai képet mutat Baja ikonikus mellékága, a Sugovica. A tartós aszály és a rendkívüli hőség miatt a víz szinte teljesen eltűnt a mederből. Ahol korábban fürdőzők, kajakosok és kishajók voltak, ott ma homokpadok, kiszáradt iszap és néhány sekély pocsolya látható. A Duna bajai vízmércéjén közben történelmi mélypontot mértek: a vízállás mindössze 14 centiméterre csökkent, ami […]

Alig ért véget a Bajai Halászléfőző Fesztivál, máris újabb nagyszabású gasztronómiai rendezvény érkezik a városba. Július 24. és 26. között rendezik meg a BeerBQ – Bajai Kisüzemi Sör- és Streetfood Fesztivált a Tóth Kálmán téren, ahol kézműves sörfőzdék és street food kiállítók várják a látogatókat. A kínálatban hamburgerek, BBQ-ételek, szendvicsek, édességek és az ország több […]

Nagy segítséget kapott az Összefogás az Állatokért Alapítvány: egy helyi vállalkozó, Bogda Tamás egy Peugeot személyautót ajánlott fel a kalocsai menhelynek. A járművet saját költségén menetkész állapotba hozta, levizsgáztatta, majd személyesen szállította el a menhelyre. Emellett a korábban végleg meghibásodott állatszállító autót is elszállította, ezzel is megkönnyítve az alapítvány mindennapi munkáját – mondta el a […]

Úszás közben merült el egy ember hétfő délután a Dunában, Ordas térségében – közölte a katasztrófavédelem. A kalocsai és a bajai hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával csónakokkal kezdték meg a kutatást, amelybe a fővárosi katasztrófavédelem búvárszolgálata és a Tolna vármegyei katasztrófavédelem drónja is bekapcsolódott. A csaknem három órán át tartó keresés végül eredményre […]

Az alacsony dunai vízállásnak köszönhetően újra láthatóvá vált Baján, a Potyka csárda közelében az a rozsdás vasszerkezet, amely hosszú évek óta foglalkoztatja a helyieket. A rejtélyt helytörténészek és hajózástörténeti szakemberek vizsgálták meg, és arra jutottak, hogy a mederből kiemelkedő tárgy nem egy teljes hajóroncs, hanem egy szegecselt gőzkazán. A kutatások szerint az egykor a Magyar […]

Viharos időjárás és több közlekedési baleset miatt kellett vonulniuk a bács-kiskun-i tűzoltóknak a hétvégén. Vasárnap összesen 29 beavatkozásra volt szükség: hat tűzesethez és huszonhárom műszaki mentéshez riasztották a katasztrófavédelmet. Soltvadkert és Tázlár között egy személyautó borult fel, Jakabszállás külterületén pedig egy úttestre dőlt fának ütközött egy gépkocsi. Utóbbi esetben nem sérült meg senki, a tűzoltók […]


KORONAfm100 Stream 1

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...