Dr. Csókay András idegsebész Krisztus a tudomány megváltója címmel tart előadást Foktőn

Írta ekkor 2023-04-14

Hétfőn délután fél hatkor Dr. Csókay András nemzetközi hírű idegsebész a Krisztus a tudomány megváltója című ismeretterjesztő előadásának lehet a szem és fül tanúja az érdeklődő közönség a Foktői Könyvtárban.

A település alpolgármestere és egyben a program szervezője Battáné Pálfi Erzsébet bemutatta az orvost, aki csapatával együtt levezényelte a fejüknél összenőve született bangladesi sziámi ikerpár szétválasztásának 30 órás műtétjét még 2017-ben kérték fel őket.

A beavatkozáson több mint 30 fős, idegsebészekből, plasztikai sebészekből, aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvosokból, illetve egészségügyi dolgozókból álló csoport vett részt.

 

Battáné Pálfi Erzsébet Foktő alpolgármestere egyben a hétfői szabadegyetemi előadás szervezője kitért arra, hogy elsősorban kinek és miért ajánlja ezt az előadást.

Ez a program akár egy ismeretterjesztő eseménysorozat kezdete is lehet a későbbiekben egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy különböző témákban hívjanak meg vendégeket ezáltal is szélesítve és színesítve a kulturális kínálatot a faluban.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

kettő × öt =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...