Elhunyt Bolvári Andrásné Ica néni, a kalocsai Népművészet Mestere
Írta Vörös Istvánekkor 2020-04-16

fotó: MTI
A rangos elismerés átvétele kapcsán beszélgettünk tavaly nyáron tartalmas életútjáról, pályájáról, arról a hagyománykincsről, amelyet évtizedeken át igyekezett életben tartani és továbbadni a következő generációnak.
Szakmárról Kalocsára, sikerek és nehézségek, örömök és bánat, aztán egy váratlan reneszánsz – minderről mesélt Turmix magazinunkban Bolvári Andrásné – ezzel a beszélgetéssel búcsúzunk tőle.

Bolvári Andrásné, „Ica néni” 1940-ben született Szakmáron, egy Kalocsa melletti településen. Nagyanyja híres íróasszony volt – Bárth János utal rá könyvében – , tőle tanulta a kalocsai motívumokat. Gyermekkorától fogva érdeklődött a népi motívumok megrajzolása iránt.
1958-71 között a Kalocsai Háziipari Szövetkezetben dolgozott kézi hímzőként.
1971-72-ben a herendi porcelángyárban dolgozott, itt tanulta meg a porcelánfestés technológiáját.
1975-ben porcelánfestő szakvizsgát tett Herenden.
1972-1989-ig a Kalocsai Porcelánfestő Üzem munkatársa volt. Alapítóként kezdetben csoportvezetőként, majd művezetőként dolgozott. A porcelánokon megjelenő népművészeti motívumok tervezése, illetve a termelésirányítás volt a feladata.
Munkája során készített terveit az Iparművészeti Lektorátus zsűrizte, ezekből számtalan dicséretes minta született. (98-as étkészlet) Az általa készített dekorokat Európa számos országában, az USA-ban és Japánban is nagy számban értékesítették.
1995-től saját családi kisvállalkozás, a Panita Bt. alapítója, tulajdonosa, művészeti vezetője. A vállalkozás a kalocsai népművészeti hagyományok ápolására, megőrzésére, továbbadására jött létre. A munkatevékenységek a hagyományos pingálástól a modern technológiákon át a porcelánfestésig, illetve a kézi varrástól a gépi varrott riseliőkön keresztül a mai modern divatruházatokig terjednek. A munkafolyamatokban a tervezéstől a kivitelezésig részt vesz.
A népi motívumok szeretete egész életét meghatározza, hiszen ma is aktívan részt vesz az alkotó munkában. Azok közé a kimagasló alkotók közé tartozik, akik a tervezéstől a kivitelezésig a munkafolyamat minden részletét ismerik.
Textíliákra mintát tervez, mindezt kézzel és géppel hímezni is tudja, ért a pingáláshoz, tojásfestéshez, a használati tárgyak, többek között a porcelán festéséhez. Kalocsán éveken át tanította a népi motívumok tervezését és festését a gimnazistáknak. Ő tervezte és készítette el több templom oltárterítőjét. A legnagyobb munkája a jánoshalmi Szent Anna templom összes oltárterítőjének megtervezése és megvarrása, ahol a főoltár 4,5 m átmérőjű.
Számos országban pingált, kiállításokon vett részt. 2013-ban a washington-i Smithsonian Folklife Festivalon képviselte a kalocsai népművészetet. 2019-ben Dubaiba kapott meghívást egy nemzetközi folklór fesztiváltra.
Hrivnák Tünde divattervező „BY ME” kollekciójához készített a kalocsai népi díszítő elemeket.
Aktív tagja volt a Mezei Virágok Népdalkörnek, a Hagyományőrzők Kézműves Közösségének.
A Varajti Gizella Színjátszó Kör autentikus színpadi megjelenéséhez is sok segítséget kapott Ica nénitől.
A kalocsai népi motívumok ismerője, alkotója, átörökítője.
A Népművészet Mestere kitüntetést 2019-ben vette át.