Elhunyt Sólyom László

Írta ekkor 2023-10-08

Vasárnap elhunyt Sólyom László egykori köztársasági elnök, aki januárban töltötte volna be a 82. életévét. Az Alkotmánybíróság korábbi elnökének halálhírére a politikai pártok és a vezető politikusok – köztük Orbán Viktor miniszterelnök és Karácsony Gergely főpolgármester – is reagáltak.

Sólyom László „óriási erővel, tevékenyen és derűvel viselt hosszú betegség után” hunyt el – áll a Landi Balázs által jegyzett közleményben.

Sólyom László 1942. január 3-án született Pécsett, ott is végezte jogi tanulmányait, diplomát 1964-ben szerzett. Kutatási területe: a polgári jog története, összehasonlító polgári jog, alkotmányjog. Kezdettől fogva részt vett a Duna-mozgalomban, a Duna Kör alapító tagja volt, a ’80-as évek elejétől a nem hivatalos környezetvédő mozgalmak jogi tanácsadója. 1987-ben a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja, 1989-ben elnökségi tagja volt, tevékenyen részt vett az Ellenzéki Kerekasztal munkájában is.

  1. november 24-én az Országgyűlés alkotmánybíróvá választotta, ezért párttagságáról és minden társadalmi szervezetben való tagságáról lemondott. 1990-től 1998-ig, mandátuma lejártáig háromszor választották meg elnöknek, vezetésével az Alkotmánybíróság több fontos kérdésben hozott határozatot.

Az Országgyűlés 2005. június 7-én a harmadik köztársaság harmadik elnökévé választotta. Jelölését a Védegylet javasolta, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és az MDF támogatta. Hivatalát 2010. augusztus 5-ig töltötte be. Értelmiségiek ugyan nyílt levélben szorgalmazták újraválasztását, de Orbán Viktor helyette Schmitt Pált javasolta a posztra.

A volt államfő többször bírálta az új Alaptörvényt, és éppen tíz éve, a HVG-ben közzétett, Az alkotmányosság esélyei című írásában abban alapvető rendszerhibákat is feltárt

Sóyom Lászlót a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották 2013-ban. Számos elismerése mellett 1998-ban Humboldt-díjjal, 1999-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével, 2003-ban Nagy Imre-érdemrenddel, 2005-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje a lánccal, 2013-ban Magyar Szabadságért díjjal tüntették ki.

A halálhírre reagálva sorra érkeznek a politikusok és a pártok részvétnyilvánításai.

Orbán Viktor miniszterelnök a saját Facebook-oldalán búcsúzik Sólyom Lászlótól. Egyik közös fotójukhoz azt írta a kormányfő: „Elment Magyarország köztársasági elnöke, a nagyszerű jogászprofesszor. Isten nyugosztalja Sólyom Lászlót!”

Szintén a Facebookon – és a kormányfőhöz hasonlóan – egy közös képükkel búcsúzott az egykori államfőtől a regnáló köztársasági elnök, Novák Katalin.

Karácsony Gergely a posztjában azt emelte ki, hogy Sólyom László halálával a rendszerváltás, „vagy ahogyan ő mondta, a jogállami forradalom” utolsó közjogi méltósága is itt hagyott minket. – méltatja a volt államfőt a főpolgármester.

Forrás: 24.hu


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizennyolc + 1 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...