Elkészült a Szentháromság tér burkolatcseréjének a terve

Írta ekkor 2019-01-31

Elkészült a kalocsai Szentháromság tér burkolatcseréjének a terve, ami rövidesen nyilvánosan is megtekinthető lesz a kapcsolódó előírások szerint a Városháza hirdetőfelületein. Erről Vörös Márta, a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye főépítésze tájékoztatott.

Mint elmondta, a megújulóban lévő tér átalakítási koncepciójáról szóló dokumentum elsősorban a meglévő burkolat korszerűsítését foglalja magába két ütemre bontva, és azon „madártávlatból” látható átfogó kép a Szentháromság tér majdani arcáról.

A szakember kiemelte, hogy a kifüggesztésre váró koncepció olyan megoldást tartalmaz, amely megtartja a Szentháromság térnél ma is működő utakat, tehát nincsen rajta lezárt útszakasz a jelenlegi állapothoz képest.

Az út járhatósága az átépítés ideje alatt is biztosított lesz, ütemezett, szakaszos lezárásokkal, a lehető legkevésbé akadályozva a forgalmat – tette hozzá a mérnök.

Az említett dokumentum a napokban kerül a város döntéshozói elé.

Miután ők véleményezték, a terv a kapcsolódó szabályozások szerint ki lesz függesztve a Városháza erre kijelölt hirdetőfelületén, majd a képviselő-testület a soron következő ülésén fogja azt tárgyalni és dönt annak jóváhagyásáról.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

kettő × 2 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...