Emléktáblát avattak Bolvári Andrásné Ica néninek, a népművészet mesterének

Írta ekkor 2020-10-24

Ahogy arról már korábban beszámoltunk , emléktáblát avattak Bolvári Andrásné Ica néni – a népművészet mesterének emlékére Kalocsán a Kubinszky utcában, ahová már korábban Pécsiné Ács Sarolta tanító, múzeumigazgató nevét fémjelző emléktábla is felkerült.

 

 

Szeleczki Attiláné köszöntötte a megjelenteket, majd ismertette az alapítvány működését és munkáját.

Kitért a népművészeti kiadványokra, valamint Kalocsa népművészetéért díjakra, illetve az emléktáblák kihelyezésére.

 

 

Bolvár Andrásné Ica néni a népművészet mesterének emléke előtt tisztelgett Simon Zoltán alpolgármester, aki azzal kezdte a főhajtást, hogy Ica néni „szakmári lányként” 10 évesen már a helyi iskola falára pingált, és a nagymamája egyengette útját.
Kitért arra is, hogy Herenden fejlesztette tudását, majd miniszteri kitüntetést kapott, később Ács Sarolta díjat, és 2019-ben Dr. Kásler Miklóst minisztertől megkapta a Népművészet mestere kitüntetést.

 

 

Cselik Mária, a népművészet mestere is emlékezett a művészre.

 

 

A megemlékezések után Tamás László Kalocsa Népművészetéért Alapítvány elnöke egy Tamási Áron vers részlet kíséretében leplezte le az emléktáblát, amit Dr. Mészáros István atya áldott meg.

 

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizenhét − kettő =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...