Folyamatos a szakmai egyeztetés a fűszerpaprika-termelés fellendítéséért

Írta ekkor 2020-05-21

Egy évvel ezelőtt, tavaly márciusban látogatott a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. telephelyére dr. Nagyi István agrárminiszter, hogy a paprikaágazat problémáiról tárgyaljon annak helyi érintettjeivel.

A termelőkkel, feldolgozókkal, értékesítőkkel folytatott eszmecserét rövid sajtótájékoztató követte, amelyen a miniszter ismertette, hogy rezsitámogatás és vetőmagár-támogatást ajánlott az ágazati résztvevőknek, akiknek első kézből tájékozódott a nehézségei felől is.



Dr. Nagy István rádiónknak elmondta, hogy az intézkedések az elmúlt év távlatában sikereseknek bizonyulnak, most helyi öntözési problémák feloldásán dolgoznak.

 

 

Dr. Nagy István agrárminiszter a KORONAfm100-nak adott interjújában arra is rámutatott, hogy az öntözött területek számának és méretének folyamatos szélesítése a paprikatermés növelésének egyik katalizátora is.

Hangsúlyozta, hogy fokozott figyelmet fordít a szaktárca arra, hogy az öntözési lehetőségek rendezésével hozzájáruljon a Kalocsa környéki paprikatermő-területek növeléséhez.

 

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizenegy − 11 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...