Gyurcsány Ferenc Kalocsán járt országjáró programja részeként
Írta Arany Lucaekkor 2025-03-25
Gyurcsány Ferenc, Magyarország volt miniszterelnöke és a Demokratikus Koalíció elnöke, ma Kalocsára látogatott a „Két hét egy lakóautóval az ország körül” elnevezésű országjáró kezdeményezés részeként.
A lakóautóval tett utazás során Gyurcsány Ferenc célja, hogy az ország különböző településein személyesen tapasztalja meg a helyiek életét, így jobban megértse az országos problémákat és lehetőségeket. Az országjárás egyik állomása volt Kalocsa, ahol március 25-én délután találkozott a helyiekkel.
A politikus beszédében bejelentette, hogy jövő csütörtöktől kezdődően, 10 napon keresztül kedvezményes tojás- és tésztavásárt indít.
Gyurcsány Ferenc továbbá kiemelte, hogy nem hisznek az árréskorlátozásban, nem gondolják, hogy ez lenne a megoldása bármire is. A politikus továbbá hangsúlyozta azt is, hogy kormányváltást szeretne 2026-ban.
*A hanganyagot Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán élő bejelntkezéssel tette közzé.