High-tech digitális alkotóműhely nyílt a Dózsa iskolában

Írta ekkor 2019-12-11

Digitális Közösségi Alkotóműhelyt avattak kedden délelőtt a Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziumának, Szakközépiskolájának és Kollégiumának Martinovics utcai épületében.

Az emeleti teremben olyan speciális oktatási tér jött létre, amelyben projekt alapú oktatás, saját motivációból eredő kísérletezés, és nem ipari, hanem egyedi, gyors prototipizálás és oktatás folyhat.

Ebben a nyitott közösségi térben megjeleik a 3D nyomtatás, robotépítés, lézervágás, varrás, CNC-, fa- és fémmegmunkálás egyedi és kombinálható felhasználásának lehetősége.

A műhely létrehozása mögött álló célok közül kiemelendő, hogy a diákok jövőképet és piacképes szaktudást szerezhetnek az itt elsajátított ismeretek nyomán.

A több mint 14 millió forint összértékű eszközparkról és a benne rejlő lehetőségekről az ünnepélyes szalagátvágás előtt Menner Ákos, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Szakképzési és Felnőttképzési Fejlesztési Főosztályvezetője szólt.

 

Virág Tibor, a Bajai Szakképzési Centrum kancellárja Kalocsán arról beszélt, hogy a high-tech műhely az alkotásból fakadó örömmel motiválja a tanulókat.

Fontos, hogy a szóban forgó létesítmény a saját nyelvén szólítja meg a célközönségét – tette hozzá.

 

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

6 + öt =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...