Hódít a Baba-Apa csoport – csatlakozz te is!

Írta ekkor 2019-02-17

A Házasság Hete országos eseménysorozat zárásaként a KORONAcafé-ban egy hálás és hiánypótló témával foglalkoztunk, nevezetesen a Baba-Apa csoporttal, amely immár három éve működik Maizl Ferenc bajai édesapa ötletének nyomán. Közel ezer tagot számlál már a közösség, ami folyamatosan terjeszkedik országosan és már a határainkon túl is talált követőket. A szóban forgó csoport adminisztrátora Tóth Adorján apablogger volt a vendégünk, aki egyértelműen alátámasztotta Léder László kispapa coach, az Apaakadémia megalapítójának megfigyeléseit miszerint egy csendes apaforradalom zajlik vagyis most már sokkal aktívabban veszik ki a részüket a gyereknevelésből az apucik, amelynek tökéletes fóruma a Baba-Apa facebook zárt csoport, ahol az apafejek egymás között beszélhetik meg a legfontosabb kérdéseket, vethetnek fel témákat és adhatnak tanácsot egymásnak!

A péntek  reggeli beszélgetésből készítettünk egy összeállítást. Ha esetleg te is leendő, kezdő apuka vagy könnyen átérezheted a gyereknevelés örömeit és megtalálod a megoldásokat a felmerülő problémák áthidalására valamint sok hasznos tudnivalóval gazdagodhatsz:

 

A Tóth Adorján apabloggerrel, a Baba-Apa csoport adminisztrátorával az interjú második felében többek között arról is beszélgettünk, hogy hogyan egyeztethető össze a gyereknevelés és a munka:


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizennyolc + 6 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...