Íme a legújabb kültéri fitnesz park Kalocsán

Írta ekkor 2020-11-25

A kalocsai Küzdősport és Kultúrális Egyesület üzemeltetésével, csaknem 200 négyzetméternyi területen, 7 db fitnesz gépet installáltak a Kubikus parkba, amit most már bárki használhat, ha szeretne tenni az egészségéért.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával a Széchenyi 2020 program keretén belül, 9.95 millió forint vissza nem térítendő támogatással sikerült megvalósítani a Kubikus parki közösségi tér fejlesztése „Street Workout” pályával című pályázatot.

Telepítve lett:

multifunkciós tréner
kerékpár
eliptikus sétáló
kombinált hát- és mellizom erősítő
lépcsőző
lábizom erősítő
evező

 

Kerpács Rezső, az egyesület elnöke elmondta, hogy ugyan a városban fellelhető edzőtermeket nem pótolja a legújabb fitnesz park, de azt a célt maximálisan kielégíti, ha valaki szeretné fenntartani eddig megszerzett edzettségét, vagy szabadidő eltöltésének céljából látogat ki a Kubikus parkba

 

Dr. Filvig Géza polgármester beszédében ismertette, hogy a kialakult járvány helyzet miatt az átadón csak a sajtó képviselői vehettek részt, ennek ellenére örömére szolgál, hogy lekerülhettek a fóliák a gépekről, és bízik abban, hogy minél többen igénybe veszik majd az installált gépeket. Többek között azt is elmondta, hogy 13 konzorciumi partnerrel egy CLLD pályázat keretében volt lehetőség benyújtani az igényeket, aminek a végeredménye már csak arra vár, hogy birtokba vegyék a kikapcsolódásra vágyók


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

3 × kettő =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...