Ipari romantika inspirálta tárlat nyílt Kalocsán
Írta Vörös Istvánekkor 2019-02-18
Péntek délután nyílt meg a március 17-ig látogatható „Státusz” című kiállítás Kalocsán a Városi Galériában.
Az anyag hétfő és vasárnap kivételével naponta tíztől délig és délután kettőtől öt óráig látogatható.
A Bajáról érkezett festőművész képei nem csak látványukban, elkészítési technikájukban, de inspirációs forrásukat tekintve is sajátos világgal lepik meg a kiállítótérbe lépőket.
Erről megnyitóbeszédében részeletebben szólt N. Kovács Zita művészettörténész.
N. Kovács Zita művészettörténész a Kalocsán pénteken nyílt Sütő Róbert-tárlat kapcsán arra is kitért, hogy az alkotó elismert tagja a kortárs művésztársadalomnak.
A rövid életút-ismertetés után elárulta, hogy alkotásai minden bizonnyal visszaköszönnek majd még az érseki városban.