Ismét élettel telik meg a paksi Duna-part- Színes programok várnak a hétvégén
Írta Arany Lucaekkor 2025-08-07
Augusztus 8-án, pénteken ismét benépesül a paksi Duna-part: a Rendezvényhajón ingyenes koncertek és esti programok várják az érdeklődőket.
Fél 7-től egészen fél 10-ig különböző zenekarok lépnek színpadra. A rendezvény ideje alatt étel- és italszolgáltatással gondoskodik a kulináris élményekről is. Márkus Zalán Gábor, a Csengey Dénes Kulturális Központ ügyvezető igazgatója rádiónknak elmondta, hogy szerették volna újra feléleszteni a Duna-partot, és minél több látogatót csalni Paks ikonikus helyszínére.
Mint azt Márkus Zalán Gábor elmondta; nem ez lesz az első alkalom, és remélik, hogy nem is az utolsó , ugyanis akkora volt az érdeklődés a legutóbbi eseményen is, hogy biztosan szerveznek még hasonló rendezvényeket a közeljövőben is.

A rendezvénysorozat augusztus 9-én, szombaton is folytatódik, amikor a Gesztenye sétányon megrendezik az első Retro Utca Bált. A szervezők ezúttal azoknak kedveznek, akik szívesen ropják a táncot- akár nosztalgiából, akár csak a jó hangulat kedvéért. A zenéért DJ felel felel majd, aki gondoskodik róla, hogy senki ne maradjon ülve: a legismertebb Boney M-, Hungária- és Korda György-slágerek is felcsendülnek az este folyamán.
Márkus Zalán Gábor, azt is hangsúlyozta, hogy a program ezúttal is teljesen ingyenes, így mindenkit bátorítanak a részvételre. Hozzátette, a Gesztenye sétány kiváló adottságokkal rendelkezik, hatalmas a befogadóképessége, ezért senkinek nem kell attól tartania, hogy lemarad az eseményről.
