Kalocsai MSZP kontra „Összefogás”: “megoldhatatlanok az ellentétek”

Írta ekkor 2019-07-31

A napokban az MSZP kezdeményezésére újra próbálták indítani a kalocsai Békés Kalocsáért Egyesület és a mögéjük felsorakozott pártok és a Szövetségben Városunkért Egyesület, illetve a helyi MSZP között folytatott egyeztetéseket a közelgő helyhatósági választásokra tekintettel.

A találkozó aztán csúnya véget ért, amelynek eredménytelenségéről előbb a Bolvári Ferdinánd polgármester-jelölt mögött felsorakozott, „Összefogásként” aposztrofált egység nyilatkozott közleményben, amelyre reagált a Szövetségben Városunkért Egyesület jelöltje, Faragó László, majd egy újabb közleményt adott közzé a helyi MSZP, Cserháti Ákos elnökének aláírásával, amely „fake news-nak” minősítette a Békés Kalocsáért Egyesület nyilatkozatát, mondván, mára a felek között „olyan tartalmi és személyi ellentét alakult ki, mely jelenleg megoldhatatlan”.

A közleményt teljes hosszában megtalálod alább:

Az MSZP Bács-Kiskun Megyei Területi Szövetség Kalocsa Helyi Szervezet közleménye

Ki akarja az összefogást?

Az MSZP kalocsai szervezete, nem csodálkozva a kialakult helyzeten, fake news-nak minősíti a Békés Kalocsáért Egyesület nyilatkozatát.

Olyan tartalmi és személyi ellentét alakult ki, mely jelenleg megoldhatatlan!

Ellenzéki-e az az egyesülés, amely nem érdekelt a Nemzeti Együttműködés Rendszerének lebontásában, a regnáló hatalom alárendeltje, kiszolgálója akar maradni?

Az MSZP továbbra is a baloldali értékek mentén kíván politizálni nem csak országos, hanem helyi szinten is. A helyi közéletben való megjelenése szükségszerűen igényli a párt logójának, nevének és jelképeinek folyamatos használatát.

Egyesek opportunizmusa, a hatalomhoz és a pénzhez való ragaszkodása, gátja a mi általunk képzelt együttműködésnek. Az „Összefogás” (Békés Kalocsáért Egyesület) valótlanul írta, hogy az MSZP által támasztott feltételek és pozíciók nem teljesíthetők.

Az MSZP által március hónapban kezdeményezett tárgyalások megszakadása elsősorban a Békés Kalocsáért Egyesület és az őt támogató pártok által egyoldalúan meghatározott teljesíthetetlensége miatt szakadt meg.

Az MSZP két alkalommal hívta egyeztetésre a Békés Kalocsáért Egyesület képviselőit, akik időhiányra és más irányú elfoglaltságra hivatkozva elutasították.

Az Szövetségben Városunkért Egyesület (a város demokratikusan gondolkodó polgárai által alapított egyesület melynek érdeke a NER hatalmának meggyöngítése, megszüntetése és harc a jelenlegi kormány ellen), rendelkezik választási programmal, és nyitott az ellenzéki pártokkal és egyesületekkel való együttműködésre.

 Az MSZP ezért írásban megkereste a Békés Kalocsáért Egyesület vezetőségét, az egyeztetésen az egyesület elnöke kifejtette, hogy nem ellenzéki az egyesületük, továbbra is elzárkóznak a politikai pártok minden nemű megjelenítésétől.

„Függetlenségük” hangsúlyozása pótcselekvés a mindenkori hatalom kiszolgálói és haszonélvezői kívánnak lenni pozíciók és gazdasági érdekek mentén kívánnak dolgozni. Elhatárolódásuk csak az MSZP helyi szervezete ellen jelenik meg.

A legutóbbi egyeztetés, annak ellenére elmaradt, hogy szóban jelezük, hogy a tárgyaló fél összetétele az MSZP részéről adott, két fő a tagság felhatalmazása alapján.

A Békés Kalocsáért Egyesület polgármester-jelöltje, az egyeztetést helyhiányra hivatkozva lemondta.

Az MSZP leszögezi, hogy mindenképpen nyitott a párbeszédre és az együttműködésre minden demokratikus szervezettel, párttal, egyesülettel ehhez persze az érintettek fogadókészsége is kell. Nem a múlttal, a jövővel kell foglalkoznunk.

Kalocsa, 2019. 07. 29.

                                                                                              Cserháti Ákos elnök sk.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

egy × öt =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...