Lana Del Rey a Szigeten!

Írta ekkor 2018-03-13

A friss lemezével érkező Lana Del Rey bejelentésével teljessé vált a Sziget Nagyszínpadának headliner sávja. „Minden idők egyik legjobb Sziget fesztiváljára készülünk” – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője, hozzátéve, hogy a fesztivál történetében eddig még nem fordult elő, hogy már március közepén lekötötték az összes főműsoridős fellépőt a Nagyszínpadra, ráadásul egy ennyire aktuális és stílusában sokszínű sztár-sort felvonultatva.

 

 

Megérkezett tehát az idei Sziget utolsó nagyszínpados headlinere is: tavaly megjelent ötödik nagylemezét és legnagyobb slágereit hozza el Lana Del Rey, generációjának egyik legnagyobb tehetsége. Az amerikai dalszerző-énekesnő melankolikus popzenéjével 2011-ben robbant be a köztudatba. Fellép a Szigeten az egyik legkülönlegesebb svéd előadó, Fever Ray, aki a testvérével alapított The Knife mellett 2009-ben mutatkozott be szólóelőadóként, második lemeze pedig tavaly jelent meg. Két multi-instrumentalista énekes-dalszerző is visszatér a Szigetre, különleges popzenéjét hozza el Børns, míg folkos-bluesos dalait Asaf Avidan.

 

 

A holland elektronikus zenei élet nagyágyúja, Don Diablo is érkezik, de az indie-elektropop műfajban alkotó fiatal norvég tehetség, Aurora is látható lesz a Szigeten. Áprilisban megjelenő új lemezét hozza el Új-Zéland talán legizgalmasabb zenekara, az Unknown Mortal Orchestra. Az elektronikus zenei felhozatalt erősíti Zhu, a német DJ-producer, Tujamo, a Damian Lazarus & The Ancient MoonsJan Blomqvist és SG Lewis.

 

 

Mint ismeretes, a most bejelentett világsztár mellett a Nagyszínpad fő fellépői közt ott van az Arctic Monkeys,  Dua Lipa, a Gorillaz, Kendrick Lamar, Kygo és a Mumford & Sons is. Az egyik „legerősebb” Sziget line up várhatóan több teltházas napot is hoz majd, rohamtempóban fogynak a jegyek, érdemes a programot böngészni és beszerezni a jegyeket időben.

 

forrás: Sziget Fesztivál


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizennyolc − 17 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...