Lemezgarázs telepítés egyszerűen: mire készüljünk elő a kivitelezés során?

Írta ekkor 2025-04-22

A lemezgarázs remek megoldás, ha gyors és költséghatékony, nem utolsó sorban tartós fedett helyet keresünk az autónk és egyéb kerti szerszámaink számára. Népszerűsége az elmúlt években egyre növekszik, ami nem véletlen. Könnyen testre szabható, a kivitelezése nem igényel hosszú hónapokat, emellett az engedélyeztetési folyamata is jóval egyszerűbb, mint egy tégla vagy egyéb hagyományos módon épített garázs esetében. Az alábbi írásunkban eláruljuk, hogy mire kell készülni a telepítés során, hogy a kivitelezés gördülékeny és problémamentes legyen.

A helyszín kiválasztása és a tervezés

A sikeres garázs építésének alapja a megfelelő helyszín. Ez jócskán meg tudja könnyíteni a lemezgarázs telepítés folyamatát a LiderStal szerint. Hiszen, ha megvan az alap, akkor nagy baj már nem történhet. Figyelembe kell venni azonban a megközelíthetőséget, a telek lejtését, a csapadékvíz elvezetését, valamint a közművek, mint a víz és az áram közelségét. Fontos kérdés tovább, hogy csak járműtárolásra akarjuk-e használni vagy szükségünk van-e például műhelyre vagy tárolóra is. Ez befolyásolhatja a méretet, az ajtók számát, a szellőzést, valamint a hőszigetelést is. Érdemes először alaprajzot vagy látványtervet készíteni.

Az engedélyeztetés kérdése

A legtöbb helyen a lemezgarázs telepítéséhez nem szükséges építési engedély, amennyiben az alapterület 50m2 alatt marad, és nem tartozik a közműhálózatba. Ennek ellenére nem árt egyeztetni a helyi önkormányzattal, mert a helyi építési szabályzat (HÉSZ) előírhat speciális feltételeket, például a telepíthető garázs elhelyezkedésére vagy megjelenésére vonatkozóan.

Stabil szerkezet nincs siker

A garázs alapozás talán a legfontosabb lépés, amit nem szabad elhanyagolni. A rosszul kivitelezett alap nemcsak esztétikai, hanem szerkezeti problémákhoz is vezethet. A lemezgarázs alá több típus is szóba jöhet. A betonlemez az egyik leggyakoribb megoldás, egyszerű, stabil és jól terhelhető. A sávos alap vagy a betontuskók kisebb szerkezeteknél lehetnek elegendőek, ha a garázs alja zárt. Végül pedig a térkő vagy zúzottkő alap, amely ideiglenes vagy mobil garázs esetén alkalmazható. De, ami a legfontosabb: figyeljünk a vízszintezésre, a garázs kizárólag akkor lesz stabil, ha a fogadó felület pontosan sík.

Kiszállítás és szerelés

A legtöbb gyártó lapra szerelve szállítja ki a lemezgarázst, amit helyben szerelnek össze. A kivitelezés gyakran egy nap alatt lezajlik, de csak akkor, ha az alapozás már elkészült. Ehhez szükség lesz a már említett vízszintes és stabil alapra, 230V áramforrásra, hiszen a szerszámgépek nagy részéhez ezt használják. Végül pedig biztosítani kell a jó hozzáférést az építési helyszínhez Célszerű a telepítést szakemberekre bízni, mivel a nem megfelelő rögzítés vagy szigetelés később beázáshoz, torzuláshoz vezethet.

Milyen extrák jöhetnek szóba?

Egy modern lemezgarázs messze nem csak egy bádogdoboz. A legtöbb esetben számos extra lehetőségünk van, hogy garázsunk valóban a saját igényeinkhez igazodjon. Az egyik ilyen a színes bevonat, amit a RAL színskála alapján választhatunk ki az esztétikusabb megjelenés érdekében. A másik kiegészítő a hőszigetelés, hiszen ha egész évben használjuk a garázst, például műhelyként, akkor ez elengedhetetlen.

 

Ott vannak továbbá a redőnykapuk, a billenőkapuk, illetve a szekcionált kapuk, amik kényelmi és biztonsági szempontok szerint választhatóak ki. Végül pedig a vízelvezető rendszer, az ereszcsatorna, ami azért is fontos, hogy biztosítjuk a hosszabb élettartamot a garázs számára.

Mire figyeljünk a karbantartás kapcsán?

A lemezgarázsok karbantartása rendkívül egyszerű, hiszen a modern horganyzott vagy porszórt bevonatoknak hála, akár évekig ellenállnak a korróziónak, még zord időjárási körülmények között is. Évente legalább egyszer érdemes lemosni kívülről, emellett ellenőrizzük az illesztéseket és a csavarokat, szükség esetén gondoskodjunk arról, hogy azok rendben legyenek. Végül pedig: véletlenül se maradjon állóvíz a tetőn vagy a garázs körül, hiszen az korrózióhoz vezethet.

 

A lemezgarázs kivitelezése tehát nem bonyolult, azonban szükség van az előkészületekre, hogy valóban hosszú élettartamú legyen. Remek beruházás, ha a járműnek vagy a szerszámoknak tárolóhelyre van szükségük.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

hét + 9 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...