Letették a Kalocsa – Paks Duna-híd alapkövét
Írta Greksa Zsófiaekkor 2021-06-10
Letették a Kalocsa- Paks Duna-híd alapkövét, amely 2024 nyarára a 20. híd lesz a Duna magyarországi szakaszán.
Süli János, a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter elmondta: 2014-ben kezdtek el újra gondolkodni a Kalocsa-Paks Duna-híd építésében.
Akkor sokan nem gondolták, hogy elérkezik ez a nap, de most már a folyamatban lévő munkálatokból visszavonhatatlanul látszik, hogy itt 2024-re megépül a híd.
Ha jelen pillanatban mi Paksról át szeretnénk jönni közúton Kalocsára, mindkét irányba 70 kilométert kell kerülni, hogy hidat találjon az ember.
Ez a beruházás ezt a hiányt fogja pótolni. Hatalmas gazdasági lehetőségeket jelent majd a térségnek a híd elkészülése.
Font Sándor országgyűlési képviselő úgy nyilatkozott, a Kalocsa és Paks közötti híd megépítésére nem csak gazdasági szempontból volt szükség, hanem azért is, mert jelentős lakossági igény volt rá.
Örömteli egy olyan beruházás indulásánál jelen lenni, melyet ennyire vártak a környezetében élők.
Elmondhatjuk, hogy attól a helyszíntől, ahol most állunk a hídnak köszönhetően egy órán belül elérhető lesz a Budapest tábla- mondta Font.