Már készülhetsz a dusnoki Rác Fonóra
Írta Arany Lucaekkor 2025-01-27
A dusnoki művelődési ház ad otthont február 13–15. között a dusnoki Rác Fonó rendezvénysorozatnak, amely változatos programokkal várja majd az érdeklődőket idén is.
Az esemény első napja a gyermekeké, népi játékokkal, kézműves foglalkozásokkal és mesekoncertekkel. A programsorozatról Kiss Bényi Emese, a település művelődésszervezője beszélt rádiónknak.
A második nap a nemzetiségi hagyományok bemutatásáról szól majd. A programokat a délutáni bál zárja, amelyet a Zabavna Industrija zenekar kísér, hagyományos finomságokkal, például fasírttal és forralt borral. Kiss Bényi Emese azt is hozzátette, hogy a zárónapon a magyar hagyományok kerülnek középpontba, este pedig néptáncegyüttesek lépnek fel, többek között a Kalocsai Liszt Ferenc AMI és a Bazsarózsa Néptáncegyüttes műsorával. Az estét pedig a Zagyva Banda muzsikája teszi még színesebbé.
