Mégsem kerül százezrekbe a kertben lévő fúrt kút!

Írta ekkor 2018-10-10

Néhány napja még arról szóltak a hírek, hogy az év végéig kell bejelenteni, illetve legalizálni a kerti kutakat, amelyekből tanyás és agrárrégió lévén vételkörzetünkben is van szép számmal.

Eredetileg 300 ezres bírságot kockáztatott volna, aki ennek nem tesz az év végéig eleget, az ügyben azonban komoly lépés várható, amelyről országgyűlési képviselőnk közösségi oldalán tájékoztatott.

Font Sándor honatya, a Parlament Mezőgazdasági Bizottságának elnöke bízik abban, hogy kezdeményezése nyomán megoldódhat a probléma és kúttulajdonosoknak sem kell mélyen a zsebükbe nyúlnia.

Mint azt rádiónknak elmondta, uniós kötelezettségnek eleget téve kell teljes ismereti térképet összeállítani a hazai fúrt kutakról, ennek módjára és eljárásrendje azonban még nem tisztázott.

Előrevetítette, hogy egyelőre ne kapkodjanak azok, akiknek teendőjük lenne kút-ügyben.

Font Sándor országgyűlési képviselő arra is rámutatott, hogy ha javaslatát a kormány és a Parlament is befogadja, akkor két év áll rendelkezésre, hogy a szabályozás részleteit kidolgozzák.

Hangsúlyozta, hogy az intézkedésnek van létjogosultsága, de idő kell a kapcsolódó jogszabály meghatározására.

A kút-kérdés előre menetelével kapcsolatban a jövő hétre ígért további tájékoztatást.


Olvasói kommentek
  1. Mercs Mihály   Ekkor   2018-12-03 - 09:08

    Mivel hogy érintett vagyok az ügyben , fontos lenne tisztán látni, hogy KELL vagy NEM fennmaradási engedélyt kérni a már meglévő fúrt kutakra 2018.12.31-ig?

  2. Oláh Attila   Ekkor   2018-12-09 - 18:22

    Üdvözlöm ! Úgy gondolom hogy a talajvizes kutakat más szabályozás alá kellene vonni mint a karszt és rétegvizekre telepített kutakat. A talajvízbe csapadékvízzel is bármilyen szennyeződés leszivároghat.Én arra helyeznék nagy figyelmet hogy csak Kútfúró mesterek fúrhassanak és ezt kellene igazolni hogy ki készítette a kutat, és milyen rétegre telepítette.Ha nem történt viz záró réteg átfúrása akkor ne keljen engedély és ehez adja a mester a nevét .Tisztelettel Oláh Attila

  3. Tóthné Kati   Ekkor   2018-12-13 - 11:13

    Elképesztő, hogy a nyár óta nem tud megállapodás születni ebben a témában. Az érintettek egyáltalán nem tudják, mihez tartsák magukat. Mielőtt erre az 1995-ös törvényre alapozva meghozták a bejelentési kötelezettséget, előtte kellett volna átgondolni, hogy ez mivel is jár. Komoly bírságot helyeznek kilátásába a mulasztóknak, miközben a törvényalkotók se tudják mit, hogyan kell tenni. Fél év kevés volt arra, hogy olyan törvénymódosítás szülessen, amely nem ütközik az alaptörvénybe, de ugyanakkor az érintettek érdekét se vegye semmibe. Számtalan kút azért került kialakításra, mert nincs az adott helyen vezetékes víz, és a fúrt kút szolgáltatja a háztartásban felhasználandó vizet. (ivóvíz,-főzés,-mosás,-locsolás stb.)

Leave a Reply to Oláh Attila

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

három × egy =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...