Petőfi 200 – megkezdődtek a bicentenáriumi események Kiskőrösön

Írta ekkor 2022-03-15

Petőfi Sándor tragikusan rövid, de koncentrált életpályája alatt olyan életművet és eszmerendszert alkotott, ami a mai napig sem veszített aktualitásából.

Életművét szinte az összes nyelvre lefordították, versei több országban a tananyag részét képezik, így sokaknak művei egyet jelentenek a magyar költészettel.

Szülővárosa, Kiskőrös közel két évszázada élen jár Petőfi kultuszának őrzésében és ápolásában.

A város a Petőfi 200 Emlékévre izgalmas programokkal, egyedülálló kültéri installációkkal, gasztronómiai különlegességekkel és megújult kiállítóterekkel készül.

Március 14-én, délelőtt egy sajtótájékoztatóval nyílt meg a programsorozat, melyen többek között Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár is beszédet mondott.

 

Domonyi László kiskőrösi polgármester a Petőfi 200 programsorozatot bemutató sajtótájékoztatón elmondta, hogy az emlékév túlmutat a város határain, országos illetve Kárpát-medencei szintűvé kiterjed majd.

Hozzátette, hogy már hónapokkal ezelőtt megkezdődtek a tervezések és a fejlesztések, hogy egy igazán nívós évet szentelhessenek Magyarország leghíresebb költőjének.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

17 + 20 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...