Rangos fesztivál „kiválóságai” a kalocsai néptáncosok

Írta ekkor 2019-04-15

Három kategóriára hirdetett minősítő fesztivál első alkalmát rendezte meg a hétvégén az ország hagyományőrző együtteseket összefogó Muharay Elemér Népművészeti Szövetség Versegyházán.

Az eseményen valamennyi nevező néptáncos közösség saját tájegységének táncaival minősülhetett, „minősült”, „jól minősült” és „kiválóan minősült” kategóriákban.

A Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület a legmagasabb fokozatért indult, amire félórás, előre szerkesztett műsorral készült.

Illés Zoltán koreográfus, és Illésné Koszta Krisztina tánctanár-rendező úgy gondolták, hogy mostanra összeállt annyi és olyan kalocsai táncanyagjuk, amiből felépíthető a 30 perces műsor, amellyel aztán sikerült kivívni a szakmai zsűri elismerését is, nyilatkozta örömmel rádiónknak Illésné Koszta Krisztina.

 

Illésné Koszta Krisztina, a hétvégén kiválóra minősült Bokréta Népművészeti Egyesületet vezető tánctanár azt is kiemelte, hogy az elérhető 150 pontból is toronymagasan a legtöbbet kapták a mezőnyből.

Emellett produkciójukat más szempontból is példaértékűnek nevezte a zsűri – idézte fel.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

13 + három =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
TITLE
ARTIST