Révbe érnek a beruházások Bátyán
Írta koronafm100ekkor 2022-11-01
Az év végéhez közeledve egyre több polgármester tud arról beszámolni, hogy az idei évre tervezett beruházások szépen lassan révbe érnek.
Legutóbb Fekete Csabával, Bátya település vezetőjével beszélgettünk, aki rádiónknak adott riportja során örömmel ecsetelte, hogy náluk sincs másként a helyzet.
Mint mondta, jelenleg a TOP pályázat által megvalósult minibölcsőde projekt is a végéhez közeledik, tulajdonképpen már csak a használatbavételi eljárás zajlik, melyet követően birtokba vehetik az apróságok az épületet.
Csapadékvíz-elvezetés, valamint a temető ravatalozója, illetve új urnafalai is szóba kerültek, melyről a bátyai polgármester tájékoztat.
Fekete Csaba Bátya polgármestere arról is beszámolt, hogy a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési alapítvány jóvoltából 8 millió forintot nyertek a faluház korszerűsítésére.
Ebből az összegből új bútorzat, korszerű berendezési tárgyakat tudtak vásárolni, melynek köszönhetően tényleg a falu ékköve lehet a létesítmény. Örömmel számolt be arról is, hogy már lakodalmakat is tudtak ismét itt tartani.