Rövidesen nyilvánosak lesznek a megújuló Szentháromság tér tervei
Írta Vörös Istvánekkor 2018-12-20
A kalocsai érsekség közelmúltban tartott sajtótájékoztatóján, amelynek központi témája a Szentháromság tér felújítása volt, visszatérő kérdésként merült fel, hogy mikor lesznek láthatók a majdani térarculatot bemutató tervek.
Akkor elhangzott, hogy ezek készítése még folyamatban van, amelyet sorozatos szakhatósági engedélyeztetés fog követni.
Az illetékes főegyházmegyei főépítész, Vörös Márta érdeklődésünkre elmondta, hogy jelenleg is dolgozik ezen tervek véglegesítésén.
Hozzátette, hogy heteken belül nyilvános véleményezésre is sor kerül, és beszélt arról is, hogy a havas, mínuszos napok előtt milyen munkálatokat végeztek el a főtéren.

Vörös Márta főegyházmegyei főépítész rámutatott, hogy finisbe fordultak a Szentháromság tér terveinek véglegesítése, amely ezt követően kerül majd az illetékes hatóságok elé.
Januárban nyilvánosan is megtekinthetővé válnak ezek a tervek – mondta a szakember.