Ruhát és játékokat osztott Kalocsán a Kék Madár
Írta Vörös Istvánekkor 2020-07-02
Szerdán délután először a kalocsai Szőlők sportcentrumban működő Csóka közösségi teret, majd a Nebuló Általános Iskola és EGYMI épületét látogatta fel a Kék Madár Alapítvány küldöttsége.
Lakatos György, a szervezet nevét viselő fesztivál főszervezője segítőkkel az oldalán érkezett Kalocsára, hogy rászoruló gyermekek javára ajándékozzon az alapítvány számára felajánlott, és otthon összegyűjtött minőségi ruhaneműket és játékokat.
A fagottművész a helyszínen elárulta, hogy jelentős felajánlást kapott egykori pályatársától, aki később a ruhaipar felé fordult, illetve maga is igyekezett hozzátenni ahhoz, hogy minél gazdagabb csomagokat adhasson át.
Gerencsér-Szegezdi Gabriella, a Magyar Pünkösdi Szeretetszolgálat által fenntartott Csóka közösségi tér-program vezetője köszönettel vette át a Kék Madár Alapítvány által adományozott csomagokat.
Jó helyre kerül minden, mondta, kiemelve, hogy hamarosan a közösségi térben folyó munka is új lendületet kap.

