Rúzsa Magdi lép fel a nemzeti ünnepen Kiskőrösön
Írta Lukács Kataekkor 2023-02-28
Február 20-án ismét ülésezett a Petőfi 200 Emlékbizottság. A grémium a nemzeti ünnephez kapcsolódó programfolyamról egyeztetett. Elhangzott, hogy március 15-én 18 órakor Rúzsa Magdi Kiskőrösön áll színpadra, menet közben kaptuk a friss hírt, hogy a Szolgáltató Ház előtti téren lép fel, a szabadtéri rendezvény ingyenes.
(fotó: jegy.hu)
A bicentenáriumi rendezvények sorában az egyik legkiemelkedőbb lesz 2023 március idusa, melyet a szülőváros méltóképp kíván megünnepelni. Így az a döntés született, hogy nemcsak március 14-én kedden és 15-én szerdán, hanem 16-17-én is lesznek Petőfihez köthető kulturális események a városban.
Az emlékbizottsági ülésre meghívást kaptak a város iskoláinak intézményvezetői is, hiszen a március 14-i ifjúsági találkozóhoz köthető flashmobhoz a helyi diákok szintén csatlakoznak. Idén is minden kiskőrösi diák ünnepélyes keretek között, egyedi kokárdát kap majd ajándékba a nemzeti ünnep jóvoltából. A KEVI Petőfi Sándor Gimnáziuma és Technikuma rendezi a nevét viselő középiskolák találkozóját, melyre az országból 9 oktatási intézmény képviseletében érkeznek tanulók a városba, akik lehetőség szerint a helyi ünnepi rendezvényhez is kapcsolódnak.
A programfolyamban lesz kiállítás, könyvbemutató, szakmai konferencia, valamint március 16-án 18 órakor a Petőfi Sándor Művelődési Központ színháztermében az Egy gondolat bánt engemet című táncszínházi előadást tekinthetik meg az érdeklődők.
Forrás: vira.hu