Sárga téglaszőnyeg terül a megújuló Szentháromság tér köré
Írta Vörös Istvánekkor 2019-09-08
Hamarosan impozáns látványt nyújtó, sárga téglaszőnyeg határolja majd a megújulóban lévő kalocsai Szentháromság teret.

Az utóbbi hónapokban látványos változásoknak lehetnek szemtanúi az ASTRICEUM Érseki Múzeum, Főszékesegyház és Érseki kastély határolta területnek, amelynek végleges burkolását is elkezdte a hetekben a felújításért felelős érsekség.
Vörös Márta, a beruházást koordináló főépítésztől megtudtuk, hogy a tér barokkos arculatának visszanyeréséhez korabéli, újratervezett lámpákkal is hozzájárulnak, a tér pedig szeletenként ölt végleges testet az elkövetkező hetekben – ahogy az időjárás engedi haladni az építési-burkolási munkálatokat.

Vörös Márta főegyházmegyei főépítész a kalocsai Szentháromság tér megújulása kapcsán ott jártunkkor azt is elmondta, hogy szinte elkészült a háborús emlékmű szoborcsoportjának lábazata.
Mint rámutatott, ennek a téren belül saját területet alakítanak ki, gondolva a majdan ide szervezett városi ünnepségekre is.
