Street workout pályát vehetnek birtokba a Dózsás diákok

Írta ekkor 2019-08-31

A közhiedelemmel ellentétben nyáron sem áll meg az élet az iskolákban, ebben az időszakban kivitelezik a fontosabb év közben elmaradt munkákat. Fekete Antal a Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégium igazgatója összefoglalta, hogy milyen fontosabb átalakításokra került sor júliusban és augusztusban: ezek közé tartozott a Kossuth utcai Sportcsarnok felszerelésének korszerűsítése és nem utolsó sorban a kazán cseréje. 

Fekete Antal a Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégium igazgatója kiemelte, hogy a Martinovics utcai intézmény is komoly átalakítson esett át a nyár folyamán. Létrehoztak egy úgynevezett Street workout pályát, amely a mindennapi testnevelésben, a rendészeti ágazatban és a rendészeti őrképzésben tesz jó erőnléti szolgálatot. A tagintézmény vezető kitért arra, hogy bővült az informatikai eszközparkjuk továbbá az Asztrik téri tornateremben kicseréltek a padlót egyebek mellett. 

Street workout pálya 

A GINOP6.2.3 pályázat keretében új eszközök érkeztek

Asztrik téri tornaterem


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

15 + három =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...