Szeretetvendégség is lesz Kalocsán advent negyedik vasárnapján

Írta ekkor 2025-12-17

Második alkalommal rendez szeretetvendégséget Kalocsán a Veled Velünk Városunkért Egyesület.

A közösségi eseményre december 21-én, advent negyedik vasárnapján várják a város lakóit. A program a gyertyagyújtással és ünnepi műsorral kezdődik, majd ezt követően a sétálóutcában felállított sátorban vendégelik meg az érkezőket. A szervezők összesen 40 kilogramm halból főznek halászlét, amelyet süteménnyel együtt osztanak ki a résztvevőknek. Az esemény különlegessége, hogy a halászlét Dr. Bábel Balázs érsek szenteli meg, erősítve az esemény ünnepi és közösségi jellegét – mondta el rádiónknak Dr. Magóné Tóth Gyöngyi, az egyesület elnöke.

Az egyesület célja, hogy összekovácsolják a kalocsai közösséget, éppen ezért hirdették meg a szeretetsüti kezdeményezést is, amely mosolyt csalhat a sétálóutcába érkezők arcára – tette hozzá Dr. Magóné Tóth Gyöngyi.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

10 − 6 =


KORONAfm100 Stream 1

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...