Gerjen

Gerjenben szeptember 13-án nyitja meg kapuit a szüreti, valamint a falunap. A program délelőtt 10 órakor kirakodóvásárral, étel- és italkínálattal, gyerekeknek ingyenes játékokkal indul, majd 14 órakor kezdődik a hivatalos megnyitó. Fellép többek között az Atomerőmű Nyugdíjasklub Népdalköre, a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület, a gerjeni óvodások és iskolások is táncot adnak elő. Délután fél négykor szüreti […]

Gerjen augusztus utolsó napján, vasárnap nagyszabású Nyárzáró Forgataggal várja a település lakóit és a környező településről érkező vendégeket is. A rendezvény új helyszínen, a faluközpontban kap helyet, ahol egész nap változatos programokkal készülnek a szervezők. A délelőttöt a Holló együttes interaktív gyerekműsora indítja, ezt követően a közös főzésben lehet részük az érdkelődőknek a „Bográcsban az […]

Ahogy arról korábban beszámoltunk, augusztus 20-án ingyenes ruhaosztást szerveztek Gerjenben. Az eseményről Gyalog Hortenzia, a Gerjeni Nagycsaládosok Egyesületének vezetője rádiónknak elmondta: a program nem kizárólag a rászorulóknak szólt, hanem arra is lehetőséget adott, hogy a jó állapotban lévő ruhadarabok új gazdára találjanak. Az egyesületnek emellett alkalma volt négy napon át tanszert gyűjteni a Szekszárdi Auchan […]

Nemrég zárult le a gerjeni családi nap, amely nagy sikert hozott, nemcsak a helyiek, hanem a távolabbról érkezők számára is. A rendezvényt követően most az iskolakezdésre készülve újabb közösségi programmal jelentkezik a Gerjeni Nagycsaládosok Egyesülete: augusztus 20-án ruhaosztást szerveznek. Az egyesület vezetője, Gyalog Hortenzia hangsúlyozta, hogy az esemény nem kizárólag a rászorulóknak szól, hiszen remek […]

Gerjen is bekerült azon öt magyar település közé, ahol a közeljövőben innovatív, úgynevezett “okos települési” megoldásokat tesztelhetnek az ország legjobbjai közé sorolt fejlesztőcsapatok. A SmartCity Innovációs projekt döntője után Debrecen, Kecskemét, Pécs és Szeged mellett Gerjen is zöld lámpát kapott – méghozzá egyedüli kistelepülésként. A Genius Smart Group pilotprogramja valósulhat meg a községben, amely a […]

Március 28-án, pénteken 17 órától ingyenes légzéstréninget szerveznek Gerjenben, a Közösségi Házban. A foglalkozást Halász Gábor instruktor, légzés tréner vezeti, aki rádiónknak elmondta, hogy a tréningre bárkit várnak, aki szeretne megismerkedni a helyes légzéstechnika jótékony hatásaival. Halász Gábor azt is elmesélte, hogy milyen gyakorlatokra, illetve tréningre kell számítani. Halász Gábor azt is elmondta rádiónknak, hogy […]

Április 11-én, pénteken délután 4 és fél 7 között tartják meg az első gerjeni Bolhapiacot a Közösségi Ház udvarán. Az eseményt a Gerjeni Nagycsaládosok Egyesülete szervezi, amelynek vezetője, Gyalog Hortenzia rádiónknak beszélt az ötlet eredetéről és a közösségépítő szándék fontosságáról. Kiemelte, hogy szívesen fogadják a kinőtt ruhákat, valamint a jó állapotú, de megunt játékokat is. […]

Január 28-án és 29-én Gerjen adott otthont a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) Innovatív Önkormányzatok Klubja kétnapos fórumának. Az eseményre csaknem húsz magyar kistelepülés polgármestere érkezett a Tolna vármegyei községbe. Korábban Romhányi Károly, Gerjen polgármestere rádiónknak beszámolt a fórumról, most pedig arról is mesélt, milyen céllal rendezték meg az összejövetelt és milyen hangulatban telt az […]

Gerjen és Madocsa közös önkormányzati hivatalt alapított, amelynek létrehozását mindkét település képviselő-testülete külön-külön ülésen, minősített többséggel hagyta jóvá. Romhányi Károly, Gerjen polgármestere nemrég rádiónknak nyilatkozva kiemelte, hogy a két település között kiváló kapcsolat áll fenn, ami lehetővé teszi, hogy a jövőben kölcsönösen támogassák egymást. Január 28-29-én egy polgármesteri fórumot is rendeznek Gerjenben, amelynek célja, hogy […]

A Gerjeni Nagycsaládosok Egyesülete idén január 16-án és 17-én, 14:30-tól 16:30-ig ingyenes ruhaosztást szervez a GNE klubban. Az egyesület vezetője, Gyalog Hortenzia, elmondta, hogy ez nem az első alkalom, hogy ilyen eseményt tartanak. Hozzátette, hogy ez remek lehetőség arra, hogy a családok megváljanak a gyermekeik által kinőtt, de még jó állapotú ruháktól, amelyek mások számára […]


KORONAfm100 Stream 1

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...