Kalocsai Összefogás az Állatokért Alapítvány
Július 25-én, szombaton 10 és 15 óra között nyílt napot rendeznek a Kalocsai Kutyamenhelyen. A szervezők mindenkit szeretettel várnak, aki szeretné közelebbről megismerni a menhely lakóit, vagy akár egy hűséges négylábú társ örökbefogadásán gondolkodik. A rendezvény egyik fontos üzenete, hogy minden kutya megérdemel egy esélyt egy szerető otthonra – mondta el Békési Marianna, az Összefogás […]
Nagy segítséget kapott az Összefogás az Állatokért Alapítvány: egy helyi vállalkozó, Bogda Tamás egy Peugeot személyautót ajánlott fel a kalocsai menhelynek. A járművet saját költségén menetkész állapotba hozta, levizsgáztatta, majd személyesen szállította el a menhelyre. Emellett a korábban végleg meghibásodott állatszállító autót is elszállította, ezzel is megkönnyítve az alapítvány mindennapi munkáját – mondta el a […]
Az Összefogás az Állatokért Kalocsa Alapítvány több jó hírről is beszámolhatott a napokban. Békési Marianna, az alapítvány elnöke rádiónknak elmondta, hogy sikerrel pályáztak az állatvédő szervezetek számára kiírt támogatásra, így kicsivel több mint 3 millió forintot nyertek el. Ez ugyan csak egyetlen hónap működési költségüket fedezi, mégis hatalmas segítséget jelent számukra, hiszen az alapítvány éves […]
A kalocsai menhely augusztus 31-én, vasárnap 10 és 15 óra között nyílt napra hívja az érdeklődőket. A látogatók kutyasétáltatáson vehetnek részt, állatorvosi előadást hallgathatnak meg, valamint jogi tanácsadást is igénybe vehetnek. Békési Marianna, az Összefogás Az Állatokért Kalocsa Alapítvány elnöke hozzátette, hogy mindenkit szívesen várnak legyen csupán érdeklődő, gazdi vagyéppen leendő állattartó. A jó hangulatról […]
Szombaton rendhagyó adománygyűjtést szervez az Összefogás az Állatokért Alapítvány Kalocsán, a Go Go Park földszintjén található diszkont üzlet előtt. Ezúttal elsősorban tisztítószerekre van a legnagyobb szükség- Tudtuk meg Békési Marianntól az alapítvány elnökétől. Békési Mariann tájékoztatása szerint jelenleg közel 120 kutyáról gondoskodnak naponta, ugyanakkor a tápadományok az utóbbi időben visszaestek, ezért aki eledellel szeretne segíteni, […]
Évről évre egyre több kiadást kell elkönyvelnie az Összefogás az Állatokért Közhasznú Alapítványnak – mondta el rádiónknak Békési Marianna, a kuratórium elnöke. Ezidáig több mint 400 kutyát és 60-70 macskát mentettek a menhely munkatársai. Békési Marianna a lakosság együttműködését kérte, illetve kiemelte a szemléletváltozás fontosságát az állatokkal kapcsolatban Az Összefogás az Állatokért Kalocsa facebook oldalon […]
A hetekben a nyár igazán megmutatta erejét: országszerte hőségriadót rendeltek el, hiszen a hőmérséklet eléri a 36 fokot, sőt akár 40 fokig is emelkedhet. A forróság nemcsak az embereket, hanem az állatokat is komolyan megviseli, ezért felelős gazdaként nagyon fontos, hogy fokozottan figyeljünk kedvenceinkre. Békési Marianna, az Összefogás az Állatokért Alapítvány elnöke, felhívta a figyelmet […]
Egy nagyszerű kezdeményezés indult útjára, amely lehetővé teszi, hogy apró gesztusokkal lehessen támogatni a menhelyi kutyusokat. Mostantól minden visszavitt palack után minimum 50 Ft-tal járulhattok hozzá az állatmentő alapítvány munkájához. Az Összefogás az Állatokért Kalocsa közösségi oldalán tette közzé a menhely saját QR kódját, amelyet az üvegvisszaváltó autómatáknál leolvasva bárki tud segíteni a négylábúaknak, szinte […]
A javítási költségeket önerőből nem tudják kigazdálkodni.
Február 11-én a Tesco-ban.