ProgramAjánló
Oldal:4
Október 27-én vasárnap különleges programmal várja a kicsiket és nagyokat a Kalocsai Fúvószenekar a volt Tiszti Klubban. A TESCO „Ön választ, mi segítünk” pályázatának keretében hangszersimogató és térzene szerepel a kínálatban, ahol a fiatalabb résztvevők megismerkedhetnek a különféle hangszerekkel, a vezénylés menetelével, valamint mesezenék is felcsendülnek. Az esemény célja, hogy a gyerekek közelebb kerüljenek a […]
A Szakmári Hagyományőrző Egyesület idén ismét megrendezi a szüreti felvonulást és bált Szakmáron, október 12-én. Tóth Anasztázia, az egyesület nemrég megválasztott elnöke rádiónknak bemutatta a közösség tevékenységét, a hagyományőrző csoportot. A szüreti rendezvények célja a helyi hagyományok ápolása, amelyekbe a fiatalabb generáció is aktívan bekapcsolódik. Az elnök elmondása szerint a helyi fiatalok nagy érdeklődést mutatnak […]
Október 6-án, vasárnap rendezik meg a keceli amatőr autocross verseny utolsó fordulóját. Az eseményre 11 kategóriában lehetett nevezni, ahol gyerekek és nők is indulnak. Flaisz Nándor, az esemény egyik szervezője rádiónknak nyilatkozva elmondta, hogy idén körülbelül 80 versenyző áll rajthoz. A balesetek megelőzése érdekében kiemelt figyelmet fordítanak a nézők biztonságára – tájékoztatott Flaisz Nándor. Kiemelte, […]
Szombat este ismét egy kis Müncheni hangulat költözik a Hartai Művelődési Ház udvarába. Megrendezik ugyanis helyi házigazdák a világ egyik legnagyobb népünnepélyének mintájára az Októberfestet. A szervezőpáros képviseletében Leitnert Ottó mondta el rádiónknak, hogy milyen hagyományokra tekint vissza az esemény a település életében. Leitnert Ottó rádiónknak arról is beszélt, hogy az évek során egyre többen […]
Császártöltés Község Önkormányzata és a Császártöltési Német Nemzetiségi Önkormányzat közösen rendezi meg a szüreti felvonulást és a Töltési Borkatlan nevű eseményt. Takácsné Stalter Judit, a település polgármestere, rádiónknak mesélt az esemény részleteiről, és azt is elárulta, miért éppen ezt a szombatot, október 5-ét választották időpontként. Takácsné Stalter Judit azt is elmondta, miért viseli az esemény […]
A Pirates Family MC, október 5-én jótékonysági motoros estet szervez a Foktő-Dunapart Klubházban. A rendezvény kapui délben nyílnak meg, a résztvevőket pedig több zenekar is szórakoztatja majd. A vendégek hideg italokkal és meleg ételekkel frissíthetik fel magukat, miközben támogatják a nemes ügyet. Az esemény hátteréről Szűcs Ferenc (Franky), a klub képviselője, osztott meg részleteket. Szűcs […]
Drágszélen már hosszú idő óta nem rendeztek szüreti mulatságot. Idén azonban egy lelkes, elszármazottnak köszönhetően a település közös összefogással megszervezi október 19-én, szombaton a Művelődési Házban. Az esemény különlegességeként kecskepörkölttel várják a résztvevőket – tájékoztatta rádiónkat az ötletgazda, Anisity Enikő. A főszervező hangsúlyozta, hogy szeretnék, ha több program lenne a településen, illetve hagyománnyá válna a […]
Október 5-én szüreti felvonulásra és bálra készülnek Uszódon. A felvonuló néptánccsoportok között szerepel az Uszódi Rozmaring Hagyományőrző Néptáncegyüttes, valamint a Felsőpakonyi Pipacs Néptáncegyüttes is, akiket a Keresel Zenekar fog kísérni. Az eseményről rádiónknak Nikliné Lukács Katalin, Uszód közművelődési referense számolt be. Nikliné Lukács Katalin hozzátette, hogy a rendezvényen táncház és tombolasorsolás is várja majd a […]
Amint azt már többször említettük a KORONAfm100-on, a Quiz Cup bajnokságok egyre népszerűbbé válnak, és egyre több helyszínen vonzanak résztvevőket. Kalocsán Bagó Tibor hozta be a köztudatba a korábban kocsmakvízként ismert játékot. Az idei fordulók során néhány újítást is bevezettek, amelyről a főszervező rádiónknak adott interjúban számolt be. Hozzátette, hogy a jövőben tematikus estekkel is […]
A Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola idén is megrendezi hagyományos zenetanári koncertjét a zene világnapja alkalmából. Az eseményre október 1-jén, kedden 18 órakor kerül sor a Kamarateremben, ahol az iskola zenetanárai lépnek fel. Az eseményről és arról, hogy mit is hallhat majd a közönség, bővebben az iskola igazgatója, Fehérvári István számolt be rádiónknak. Fehérvári […]