szüret
Drágszélen hosszú idő után újra megrendezték a szüreti mulatságot, amely a közösség példás összefogásának eredményeként valósult meg. Október 19-én szinte az egész falu közösen dolgozott azon, hogy mindenki nagyszerűen érezze magát. Anisity Enikő, az esemény ötletgazdája rádiónknak mesélt arról, milyen vidám hangulatban zárult az első – és reményeik szerint nem utolsó – szüreti bál. Anisity […]
Október 12-én, szombaton szüreti mulatságot rendez Dunapataj Nagyközség Önkormányzata és a Dunapatajért Közalapítvány. A felvonulás délután 2 órakor indul a Sportpályáról, amit több utcai tánc is követ a csőszlegények és csőszlányok előadásában. Az est programja a művelődési házban nyitótánccal kezdődnek, majd hagyományos szüreti bállal zárul az esemény – tájékoztatott Királyné Páli Anita, a rendezvény szervezője. […]
Császártöltés Község Önkormányzata és a Császártöltési Német Nemzetiségi Önkormányzat közösen rendezi meg a szüreti felvonulást és a Töltési Borkatlan nevű eseményt. Takácsné Stalter Judit, a település polgármestere, rádiónknak mesélt az esemény részleteiről, és azt is elárulta, miért éppen ezt a szombatot, október 5-ét választották időpontként. Takácsné Stalter Judit azt is elmondta, miért viseli az esemény […]
Drágszélen már hosszú idő óta nem rendeztek szüreti mulatságot. Idén azonban egy lelkes, elszármazottnak köszönhetően a település közös összefogással megszervezi október 19-én, szombaton a Művelődési Házban. Az esemény különlegességeként kecskepörkölttel várják a résztvevőket – tájékoztatta rádiónkat az ötletgazda, Anisity Enikő. A főszervező hangsúlyozta, hogy szeretnék, ha több program lenne a településen, illetve hagyománnyá válna a […]
Október 5-én szüreti felvonulásra és bálra készülnek Uszódon. A felvonuló néptánccsoportok között szerepel az Uszódi Rozmaring Hagyományőrző Néptáncegyüttes, valamint a Felsőpakonyi Pipacs Néptáncegyüttes is, akiket a Keresel Zenekar fog kísérni. Az eseményről rádiónknak Nikliné Lukács Katalin, Uszód közművelődési referense számolt be. Nikliné Lukács Katalin hozzátette, hogy a rendezvényen táncház és tombolasorsolás is várja majd a […]
Október 1-én rendezik meg.
Az utóbbi években több áldozatot követelt a színtelen, szagtalan gáz.
Előzetes információik kiváló vörösborok is születhetnek majd ebben az évben.
Pedig a szőlő minősége kiváló!
Íme, a részletek!