tábor

Élményekkel teli nyári edzőtáborból tértek haza a Homokmégyi Kodokan Judo Egyesület sportolói. A csapat egy hetet töltött Balatonszemesen, ahol a napi két edzés mellett jutott idő kikapcsolódásra is: fürdőztek a Balatonban, kalandparkban jártak, hajókiránduláson vettek részt, kertmoziban szórakoztak, és új barátságokat is kötöttek más táborozókkal. Ambrus Attila, az egyesület elnöke kiemelte, hogy a gyerekek remekül […]

Gőzerővel zajlik a VI. Kalocsai Népművészeti Tábor. Egész héten pezseg az élet a Hagyományőrzők Házában, néptánc, népzene, hímzés, pingálás és még számos hungarikum várja a résztvevőket. Kovács Istvánné Sztakó Éva, a Hagyományőrző Egyesület vezetője elmondta, hogy a gyerekek meseórán gyarapíthatják tudásukat, énekelhetnek, táncolhatnak, de egy szülő fejajánlásának hála medencézésre is lehetőség adódott. A teljes beszámolót […]

Színpadra vitt varázslat. Mindezt 5 nap alatt. Színjátszó tábor zajlik a héten Újteleken, ahol a gyerekek csapatban fejlődhetnek, hasznos tudást sajátíthatnak el a színjátszás világából, majd a hét zárásaként pénteken a nagyközönségnek is megmutathatják, mit tanultak. Július 18-án a faluháznál bárki megnézheti a Pál utcai fiúk egy rövidített változatát a gyerekek előadásában – mondta Simon […]

A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálattal együttműködve.

A tábor a Csodaszarvas fantázianevet kapta.

Nagyon népszerű volt a tábor.

11 gyermek vett részt a táborban.

A hét záróakkordja egy színes, főzéssel egybekötött program lesz.

Kunhegyesi “Feró” is meglátogatja a gyerekeket.

Megrendezték az ottalvós és naponta kijáró táborozó gyerekek legnagyobb örömére.


KORONAfm100 Stream 1

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...