Tápgyűjtés indul a menhelyi négylábúak javára
Írta Vörös Istvánekkor 2019-04-03
Húsvét közeledtével ismét terepre vonulnak a kalocsai Összefogás Az Állatokért Alapítvány aktivistái.
Az utóbbi hónapokban a szokásosnál ritkábban rendeztek tápgyűjtési jótékonysági akciót, amelynek helyszíne hagyományosan az Obermayer téri SPAR szupermarket, pénteken és szombaton viszont ott lesznek a gyűjtőkosarukkal.
Békési Marianna alapítványi elnök elmondta, hogy szép számmal érkeztek a szervezett formán kívül is felajánlások a menhely védenceinek a javára, azonban az élelem gyorsan fogy a telt házzal működő létesítményben.

A kép illusztráció!
Békési Marianna, a pénteken és szombaton tápgyűjtést tartó, kalocsai állatvédő alapítvány elnöke arra is rámutatott, hogy a megszokottnál rövidebb a mostani akciójuk.
Ennek okáról is nyíltan beszélt, ugyanis régóta küzdenek azzal is, hogy egyre nehezebb önkénteseket toborozni a rájuk háruló teendők megosztására.