XXX. Kék Madár Fesztivál – Jelentkezz kitűzőpontnak!
Írta Lukács Kataekkor 2022-05-17
Június 9-12. között rendezik meg a XXX. Jubileumi Kék Madár Fesztivál Kalocsán! Ahogy azt a fesztiváligazgató Lakatos György és Tóth Dani kitűzőfelelős már korábban elárulta, az esemény folyamán, koncerteken, előadásokon, gyermekműsorokon és kézműves bemutatókon is részt vehetnek a látogatók. A jótékonysági program kiemelt fontosságú Kalocsa város programjai között, hisz a beteg gyermekek támogatása az elsődleges célja.
Tavaly nagyon népszerűek voltak az 500 forintért megvásárolható kitűzők, melynek sikerén felbuzdulva pályázatot hirdettek a szervezők: az általános iskolás gyerekeket kérték meg arra, hogy tervezzék meg az idei jubileumi esemény kitűzőjét. Az alsósok közül a győztes Kolompár Fedra míg a felsősök közül Őrsi Dániel lett, éppen ezért az ANDA Present már legyártotta a papírra megálmodott remekműveket, amiket büszkén viselhetnek a támogatók.
Segítsd a beteg gyerekeket és adományozz 500 forintot egy kitűzőért cserébe!
Ha utántöltésre lenne szükség, hívd bátran Tóth Danit a 30/7-325-502-es telefonszámon!
A tavalyi évhez hasonlóan fix helyszíneken lehet adakozni, a listát folyamatosan frissítjük!
KÉK MADÁR KITŰZŐPONTOK MÁJUS 20 – JÚNIUS 10-ig
🕊 Anda Present Kalocsa
🕊 And-Zsu Méteráru, Kalocsa, Dózsa György utca 44.
🕊 Általános Iskola, Fajsz
🕊 B.relax Masszázs Szalon Dunapataj
🕊 Balaton Könyvesbolt
🕊 Bedó Trafik
🕊 Belvárosi Gyógyszertár
🕊 Belvárosi kávéház
🕊 BLUE dohánybolt
🕊 Budamobil
🕊 Busáné Irina – Speed Fitness és Gyógyászati és Masszázs Központ
🕊 CLEOPÁTRA FODRÁSZSZALON
🕊 Como bár Szelidi-tó
🕊 D-Vill villamossági és lámpabolt
🕊 Dul Csaba – Szélvédő Javítás-Fóliázás Glass Pro Kalocsa
🕊 Emika Elektromechanikai Zrt.
🕊 Farkas Erika
🕊 Farkas Éva
🕊 Fészekáruház
🕊 Fiúnevelő
🕊 Fodrászkellék (Kalocsa, piactér)
🕊 Főnix dohánybolt Foktő
🕊 Gabyharmony természetgyógyászati rendelő
🕊 Hufbau-Akker Műszaki Szaküzlet
🕊 Il Primo étterem
🕊 Jolly Rogers Pub
🕊 Kalocsai Kézilabda Club
🕊Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. mintaboltja
🕊 Kalocsapágy Alkatrészbolt
🕊 Katus Horgászbolt
🕊 Kék Duna Vendéglő – Meszes
🕊 Kiwisun Szolárium
🕊 Könyvtár Foktő
🕊 Könyvtár Kalocsa
🕊 Könyvtár Szakmár
🕊 Kórház büfé
🕊 KORONAfm100 rádió
🕊 Lakatos Gyuri fesztiváligazgatónál
🕊 Lángos Sziget
🕊 Lokni Fodrászat
🕊 Mályva Patika, Foktő
🕊 Meseautó játszóház
🕊 Mikka Makka játszóház
🕊 Moil Kft benzinkút- Dunapataj
🕊 Műanyagbolt piacnál
🕊 Part Bistro
🕊 PERÓ masszázs-háza
🕊 Purina Diszkont
🕊 Shulcz Tünde Drágszél
🕊 Snassz
🕊 Szalontai Cukrászda
🕊 TS Vadusvar Kalocsa
🕊 Vakkantó Shop
🕊 Vicai Látás- és Hallásközpont Kalocsa
🕊 Vidámpark Söröző, Kalocsa
🕊 Vigadó
🕊 Zsáki Zöldséges