Végletek jellemzik a fenyővásárlást idén Kalocsán
Írta Vörös Istvánekkor 2018-12-17
Az árlista legtetején és a legalján lévő fenyőfajtákat vásárolják idén a legszívesebben a kalocsaiak.
A furcsa trendről a belvárosban évek óta fenyőfát áruló ordasi kertészet képviseletében Véger Judit számolt be rádiónknak.
Mint mondta, a felhozatalon azon fatípusok szerepelnek, amelyek jellemzően kelendők Kalocsán, hozzátéve, hogy az egyik favoritnak az idén némileg emelkedett is a méterára.
Véger Judittól a kalocsaiak fenyőfa-vásárlási szokásai kapcsán azt is megkérdeztük, hogy keresik-e még az úgynevezett földlabdás, illetve cserepes fákat a helyiek.
Az ordasi kertészetvezető elmondta, hogy a friss tapasztalt szerint megcsappant irántuk a kereslet.
Kérdésünkre szólt ennek lehetséges miértjeiről is.