Megtartotta hagyományos megemlékezését a helyi Légvédelmi Tüzér és Rakétaezred
Írta Dorottya Bánekkor 2023-09-29
Megalakulásának 61. évfordulóján a Kalocsa Légvédelmi Tüzér és Rakétaezred szeptember 29-én péntek délelőtt megtartotta hagyományos megemlékezését a Csilás Parkban található Katonaváros Emlékhelynél.
A meghívott vendégeket, bajtársakat és családtagjaikat a Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekar által előadott Himnusz hangjai után dr. Kovács György nyugállományú ezredes, a Kalocsai Légvédelmi Katonák Hagyományőrző Köre elnöke köszöntötte. Rövid beszédében összefoglalta a város életében sokáig jelentős szerepet játszó, hatvanegy éve alapított-, és huszonhat éve felszámolt alakulat történetét, majd az utódalakulat parancsnokával és Kalocsa város alpolgámesterével közösen megkoszorúzták az 1962-ben hadrendbe állt és 1997-ben felszámolt ezred emléktábláját. A méltóságteljes megemlékezés a Szózat közös eléneklésével zárult.
