Bátya

Fekete Csaba, Bátya polgármestere nemrég rádiónk vendége volt, ahol a település fejlesztéseiről, az elmúlt év kihívásairól és egyéb- a települést érintő- fontosabb témákról is beszélt. Elmondása szerint az elmúlt év nem volt egyszerű, de igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni, még ha apró lépésekben is. Most azonban egy nagyobb beruházás van előkészületben, ugyanis megújul a bátyai […]

A bátyai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat idén is megrendezi a hagyományos Racko Prelo-t, amelyre február 8-án, este 7 órától kerül sor a bátyai Faluházban. Az est jó hangulatát a népszerű Zabavna Industrija zenekar garantálja. Anisity Soma, a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke rádiónknak mesélt a prélók régmúltra nyúló hagyományáról. Hangsúlyozta, hogy Bátyán az esemény mára tradícióvá vált, […]

Ahogy arról a KORONAfm100-on már hallhattál, a bátyai falunap idén is számos izgalmas programsorozatot kínál a résztvevők számára. Az esemény július 20-án kezdődik a település faluházának parkjában, és az offroad-bemutatótól egészen a sodrófa és gumicsizma hajításig, számos kicsiknek és nagyoknak szóló programot is találhatunk. A rendezvényen lesz interaktív offroad túra, ahol a látogatók maguk is […]

Bátya község falunapja, amely évek óta a „Családi Piknik” nevet viseli, idén is színes és változatos programokkal várja az érdeklődőket július 20-án, szombaton a faluház előtti parkban. A rendezvény megnyitója után utcaszínház, zenés hangszerbemutató, valamint operett előadások szórakoztatják a kilátogatókat. A programokról Horváthné Csortán Krisztina, Bátya község közművelődési referense számolt be rádiónknak. Horváthné Csortán Krisztina […]

A Polgármesteri Hivatal dísztermében.

A Lórévről hívott együttes pergős délszláv zenéit hallgatva folyamatosan tele volt a táncparkett.

A férfi bűnösségéről a Kalocsai Járásbíróság fog dönteni.

A rendezvénynek ezúttal a faluház szolgál helyszínéül.

A jelen anyagi kilátások közepette a falu számára ez biztosan nem a sztárzenekarok éve lesz.

Így fogalmazott Fekete Csaba polgármester a KORONAfm100-nak adott interjújában.


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...