Dunapataj
A pacalrajongók számára izgalmas év kezdődött, hiszen elindult a „2025 a Pacal éve a Tanya Bisztróban” című programsorozat. Az első állomásra már a hétvégén sor került: pénteken a vendégek egy különleges Pacal Vacsora Esten vehettek részt, ahol Cserna-Szabó András, József Attila-díjas író és Szentpéteri Attila is közreműködött. Az esemény részleteiről és hangulatáról Vastag Balázs, az […]
Október 12-én, szombaton Dunapataj Nagyközség Önkormányzata és a Dunapatajért Közalapítvány szervezésében hagyományos szüreti mulatságot szerveztek, amely felejthetetlen hangulatot teremtett a településen. A rendezvényen rengeteg résztvevő vonult fel a falu utcáin, ahol a hosszú hetek óta gyakorolt táncok bemutatása nagy tapsot kapott a közönségtől. A mulatság színes programjai és a kiváló hangulat mindenkit magával ragadott. Királyné […]
Október 12-én, szombaton szüreti mulatságot rendez Dunapataj Nagyközség Önkormányzata és a Dunapatajért Közalapítvány. A felvonulás délután 2 órakor indul a Sportpályáról, amit több utcai tánc is követ a csőszlegények és csőszlányok előadásában. Az est programja a művelődési házban nyitótánccal kezdődnek, majd hagyományos szüreti bállal zárul az esemény – tájékoztatott Királyné Páli Anita, a rendezvény szervezője. […]
A tavalyi aszály miatt nagyon lecsökkent a vízszint.
A tervek szerint már április végétől élet töltheti meg az új komplexumot.
A tűzesetnél senki sem sérült meg.
A lángokat a kalocsai és a solti hivatásos, továbbá a helyi önkéntes tűzoltók fojtották el, öt vízsugárral.
Egy kívül-belül megújult, a 21. századi követelményeknek megfelelő épületbe költöztek a dunapataji polgárőrök december elején.
Adventi kalendáriummá változik a falu
Az átmeneti időszakban továbbra is a gyülekezeti házban zajlanak a szertartások.